Kigyulladt egy atom-tengeralattjáró

A tűzoltók még hat óra hossza után is küzdöttek a lángokkal egy kittery-i dokkban. A tengeralattjáró kevéssel éjfél előtt gyulladt ki, állítólag a reaktor nem működött, és nem érte kár.

– Ugyan a tüzet nem sikerült még eloltanunk, a helyzet javul – közölte közép-európai idő szerint hat óra körül Bryant Fuller, a kittery-i Portsmouth Tengerészeti Dokk parancsnoka, aki elmondta, a tűz miatt nagy a forróság, és a folyamatosan feltörő gőz is nehezíti a munkát.

A tűz szerencsére a reaktortól távolabb lobbant fel, így az nem sérült, és nem is veszélyeztették a lángok. A tengeralattjáró március eleje óta van a Maine államban lévő dokkban, azóta javítás alatt áll. A tűz elsősorban a személyzet termeit és az irányítótermet érte.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A tengeralattjáró tűzoltó személyzete és a helyi tűzoltók viszont hamar észrevették, és gyorsan sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok tovább terjedjenek. A balesetben hatan sérültek meg, köztük van egy tűzoltó is, akit hőkimerülés miatt kezelnek.

A tengeralattjáró Tomahawk cirkálórakéták és torpedók szállítására is képes, de a tűz kipattanásakor fegyverek sem voltak a fedélzeten.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.