Kifizetődő biznisz lesz a korrupció jelentése

Ha Andrej Kiska államfő aláírja a tervezetet, akkor januártól törvény védi azokat a személyeket, akik írásban vagy az erre a célra létesített ingyenes telefonvonalon korrupciós ügyről vagy más súlyos törvénysértésről bejelentést tesznek.
Ezt az illetékes ügyész vizsgálja meg és ha megalapozottnak tartja a figyelmeztetést, akkor megkezdi a törvényes eljárást. Ha pedig a gyanú beigazolódik és jogerős ítélet születik, akkor a bejelentő pénzjutalmat kaphat, éspedig a mindenkori minimálbér (jelenleg 352 euró) 50-szeresét. Addig is törvény védi majd a munkahelyi vagy más zaklatásoktól, illetve az indokolatlan elbocsátástól. A korrupcióellenes jogszabályt hosszas vita után a pozsonyi parlament kormánypárti többségén kívül néhány ellenzéki képviselő is megszavazta.

Robert Kalinák belügyminiszter szerint égetően szükség volt erre a minden lényeges mozzanatra kiterjedő jogszabályra, mert különösen az állami hivatalokban, továbbá az uniós pályázatok elbírálása során elburjánzott a korrupció, s akik ezt jelentették, azokat az érintettek gyakran kirúgták a munkahelyükről.

Alojz Hlina, az ellenzékiek egyik képviselője és több társa átgondolatlannak nevezte ezt a jogi normát, amely szerintük ismét helyzetbe hozza a beteges besúgókat, főleg az irigykedő és rosszakaratú embereknek kínál újabb alkalmat arra, hogy alaptalan feljelentéseikkel megkeserítsék a vállalkozók életét.

– Az igazi nagy halak, miként az állami cégek számos vezetője is sokkal ravaszabbak és találékonyabbak, mint hogy ilyen hálón fennakadjanak – mutattak rá. – Csodákat nem várunk ettől a törvénytől, abban viszont bízunk, hogy a korrupt ügyeket bejelentő, bátor polgárokat megvédjük a különböző bosszúktól. A notórius feljelentőket pedig már az ügyész kiszűri – válaszolt a szlovák belügyi tárca vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.