Kiengedték Sarkozyt

Saját lábán hagyta el a Val-de-Grâce katonai kórházat Nicolas Sarkozy francia elnök hétfőn délelőtt. Az eset, úgy tűnik, nem igazán veszélyes, az okokat firtató legnépszerűbb pletyka szerint az elnök egyre kevésbé tud ellenállni felesége bájainak. A francia elnökök hagyományosan titkolják egészségi állapotukat.

Nicolas Sarkozyt vasárnap szállították kórházba, azután, hogy Versailles-ban kocogás közben rosszul lett. Az elnöki hivatal közlése szerint Sarkozy szédülését a kánikula és kimerültség okozta és nem szívbetegség. Néhány nap szabadság után az 54 éves politikus űjra munkába áll - fűzi hozzá az Élysée-palota közleménye.

Sarkozy - aki mostanában állítólag egy szigorú diéta és egy kimerítő edzésterv szerint él - vasárnap esett össze "45 percnyi intenzív fizikai tevékenység" után. Az AFP francia hírügynökség azt írta, az elnök kimerültség és kiszáradás miatti vérnyomáscsökkenés miatt lett rosszul. Sarkozy utoljára július 3-án vett részt átfogó egészségügyi vizsgálatokon, amelyeken érrendszeri és szívműködése "normálisnak" bizonyult - szögezte le az elnöki hivatal.

Patrick Devedjian gazdaságfejlesztési miniszter, az államfő közeli barátja szerint Sarkozy kiengedése előtt már "jól volt". - Ez a kis baleset egy pillanatban mindenkivel megtörténhet, aki sokat dolgozik - vélte a tárcavezető.

Sarkozy hirtelen elájulása annál is meglepőbb, hiszen az elnök híresen sportos életet él, nem iszik alkoholt, rendszeresen fut és kerékpározik (általában a vakációit is többnyire sportolással tölti). Talán a meglepetés ereje miatt a francia média igen idegesen reagált a végül veszélytelennek minősíthető esetre, még a „szent" Tour de France párizsi, utolsó szakaszának közvetítését is megszakították a rossz hírrel. Hamar kiderült, hogy az eset nem túl súlyos, mégis - ahogy ilyenkor már lenni szokott - számtalan pletyka kapott lábra az elnök egészségügyi problémáinak okairól. A legnépszerűbb természetesen az volt, hogy Sarkozy egyre nehezebben képes ellenállni nála jóval fiatalabb feleségének, az ex-odell Carla Bruni bájainak és ez bizony igencsak igénybe veszi a szervezetét...

Szerencsére úgy tűnik, hogy Sarkozynek nincs komolyabb baja, hétfőn elhagyhatja a korházat, sőt Sarkozy a szerdai kormányülésen már elnökölni kíván. A francia ellenzék vezetői azonnal mielőbbi jobbulást kívántak, és úgy tűnik meghallgatásra találtak, hiszen a mostani hírek szerint az elnök teljesen jól van és semmiféle utókezelésre sem szorul. Mindenesetre a sajtóvisszhangok egyetértenek abban, hogy a múló szívritmuszavar figyelmeztetésük kell hogy szolgáljon a közismerten hiperaktív elnöknek, hogy néha nem árt kicsit visszavenni a tempóból, legyen szó kocogásról, vagy éppen politikáról.

A francia államfők hagyományosan titkolják egészségi állapotukat a nyilvánosság előtt. Georges Pompidou-t 1974-ben hivatalában érte a halál rák miatt. Francois Miterrand-t alig pár hónappal első, 1981-es megválasztása után diagnosztizálták rákkal, amiről ő mindvégig következetesen hallgatott. Sarkozy elődje, Jacques Chirac 2005-ben került kórházba kisebb szívrohammal, ez orvosai szerint azonban nem volt súlyos.

Nicolas Sarkozy felesége társaságában távozik a párizsi Val-de-Grace kórházból
Párizs, 2009. július 27. Nicolas SARKOZY francia elnök gesztikulál, amint a felesége, Carla BRUNI-SARKOZY társaságában távozik a párizsi Val-de-Grace katonai kórházból 2009. július 27-én. Sarkozy az előző nap került kórházba, mert kocogás közben rosszul lett. Az elnöki hivatal szerint a szédülését a kánikula és kimerültség okozta. (MTI/AP/Jacques Brinon)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.