Kiengedték Hodorkovszkij üzlettársát

Platon Lebegyevnek májusig kellett volna börtönben ülnie, de az orosz legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy már most visszanyerheti a szabadságát.

Helyi idő szerint péntek este az arhangelszki Velszk börtönéből kiengedték Platon Lebegyevet, a volt orosz milliárdos üzletember, Mihail Hodorkovszkij üzlettársát – jelentette a RIA Novoszty hírügynökség. Lebegyev 2005-ben kilenc évet adócsalásért, egy négy évvel későbbi perben pedig tizenhármat sikkasztásért és pénzmosásért. Az utóbbi ítéletet később négy évvel csökkentették, Lebegyev idén májusban szabadulhatott volna, ennek az időpontját azonban most még előbbre hozta az orosz Legfelsőbb Bíróság. Hodorkovszkijt –a megszűnt energiaóriás, a Jukosz vezérigazgatóját – decemberben már elengedték, üzlettársától eltérően azonban Lebegyev sem akkor, sem most nem kért elnöki kegyelmet. Szabadulása után Velszkből azonnal Moszkvába utazott.

Hodorkovszkij és Lebegyev elengedése, illetve a decemberben kihirdetett amnesztia egyértelműen imázsjavító intézkedés, amellyel Vlagyimir Putyin elnök és a Kreml a februárban kezdődő téli olimpiára készül. Az amnesztia keretében más, a közkeletű szakértői feltevések szerint politikai okokból bebörtönzött ellenzéki személyiségek, így a Pussy Riot két rács mögött lévő tagja is visszanyerte a szabadságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.