Kiemelték a tengerbe zuhant gép farokrészét

Az indonéz kutató-mentők kiemelték szombaton a Jáva-tengerbe veszett repülőgép farokrészét, a fekete dobozokat azonban, amiknek itt kellett volna lenniük, nem találták. A keresést folytatják.
Sejthető volt, hogy a dobozok nincsenek a farokrészben, mert azok az időszakos jelek, amelyeket a hatóságok fekete dobozok által kibocsátottnak véltek pénteken, a mérések szerint mintegy fél kilométerrel távolabbi helyről érkeztek. Az is elképzelhető, hogy a jelek forrása teljesen más.
Fotó: Prasetyo Utomo / Reuters

A farokrészt 30 méteres mélységből emelték ki tömlők és egy daru segítségével, és egy mentőhajó fedélzetére tették. "A búvárok kinyitották a farokrész kabinjának ajtaját, de nem találtak benne semmit" - közölte a kutató-mentők vezetője.

Pénteken megtalálták a gépen utazók közül további négy embernek a holttestét. Közülük kettőt ülésével együtt találtak meg, be voltak szíjazva. Így 48-ra nőtt a megtalált holttestek száma, közülük 27-et már be tudtak azonosítani.

Az AirAsia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult az indonéziai Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a géppel a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a borneói Kalimantan és Jáva között repült. Az indonéz meteorológiai szolgálat elemzése szerint a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő.

Az indonéz közlekedési miniszter ideiglenesen felfüggesztette pénteken öt légitársaság 61 járatát, mert olyan napokon is közlekedtek ezek a járatok, amelyeken nem volt erre engedélyük. Korábban a miniszter az AirAsia összes Surabaya–Szingapúr járatát felfüggesztette egy időre, mert kiderült, hogy a társaságnak nem volt engedélye vasárnapokon ebben a viszonylatban repülni. A miniszter ezenkívül megbüntetett pénteken további kilenc repülési tisztségviselőt, akik jóváhagyták, hogy a 8501-es járat december 28-án, vasárnap repüljön. Eszerint összesen 16 személy kapott büntetést az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.