Kiállt a kerítés mellett az osztrák külügyminiszter

Az osztrák külügyminiszter kiállt a szlovén-osztrák határszakaszon tervezett kerítés építése mellett és arról beszélt csütörtökön, hogy meg kell teremteni a közrend fenntartásához szükséges feltételeket ugyanúgy, mint ahogyan azt a tömegrendezvényeken, a koncerteken vagy akár a tüntetéseken teszik.
A kisebbik koalíciós partnert, a konzervatív Osztrák Néppártot képviselő Sebastian Kurz szerint a kerítésre az unió külső határain lévő állapotok miatt van szükség. Magyarországra utalva arra emlékeztetett: már hónapokkal ezelőtt ő maga is arról beszélt, hogy amennyiben nem oldódik meg az unió külső határszakaszain a helyzet, úgy egyre több állam próbálhatja majd maga orvosolni a problémát.

Hangsúlyozta: arról nem szeretne vitatkozni, hogy miképpen nevezzék ezt a létesítményt, amelyet szerinte akár "rácsnak" is lehetne hívni.

Hatalmas feladat előtt állunk nap mint nap - jelentette ki a belügyminiszter Salzburgban csütörtökön. A városban tartott menekültügyi konferencián az ugyancsak néppárti Johanna Mikl-Leitner elmondta: minden nap átlagosan 3-400 menekültkérelmet adnak be Ausztriában, tehát minden második nap egy kisebb falu lakosságának megfelelő számú embert kell elhelyezni.

Tájékoztatása szerint az állam október elseje óta 1850 helyet jelölt ki saját hatáskörben országszerte, azonban a tárcavezető szerint nem megy mindig egyszerűen a helykeresés, mivel számos bérbeadó magas árakat kér a telkekért, kihasználva a szükséghelyzetet. Mikl-Leitner kitért arra is, hogy továbbra is keresnek házakat, illetve olyan a földterületeket, ahová konténereket állíthatnak. Tájékoztatása szerint jelenleg 360-an éjszakáznak még sátrakban Ausztria-szerte.

A konferencián elhangzott az is, hogy míg tavaly 28 ezer és 2013-ban 17 ezer menekültkérelmet adtak be Ausztriában, addig idén már 63 ezret az év eleje óta. Az utóbbi két napban hozzávetőlegesen az eddigi legtöbb kérelem érkezett be, csaknem 600-at adtak be külön-külön a két napon.

A belügyminiszter szerint Ausztria már nemcsak transzfer-, hanem célország is lett. Ausztria lakosságszámához viszonyítva már sokkal inkább érintett a menekülthelyzetben, mint Németország - jelentette ki Mikl-Leitner, aki elmondta azt is, hogy jelenleg 60 ezer 500 menekült jogosult alapellátásra Ausztriában.

A tartományok és az állam azon fáradozik, hogy hamar rendelkezésre álló befogadóhelyeket találjon a menekültek számára - jelentette ki Salzburg városának menekültügyi tanácsosa csütörtökön. Elmondta azt is, hogy nyár óta csaknem 30 ezer új szálláshelyet biztosítottak, azonban még többre lenne szükség. Úgy vélte: el kell kerülni, hogy a menedékkérők hajléktalanná váljanak.

Intenzív a menekültszállítás a spielfeldi táborból, csütörtök délelőtt 3300-an várakoztak a határnál, ahol 17, a hadsereg által biztosított és 45 magántársasági busz állt a menekültek rendelkezésére.

Összesen négyezren töltötték a szerda éjszakát a spielfeldi határnál. A vöröskereszt szerint itt mindenkinek jut szálláshely. Ugyanakkor csaknem 300-an aludtak a szabadban, hogy így tartsák szemmel a buszok érkezését és azonnal fel tudjanak szállni rájuk.

Csütörtökön a kora esti órákban 3500-an voltak Spielfeldnél, a szomszédos Bad Radkersburgnál mintegy 800-an.
A délután folyamán néhány ember összeverekedett a településen, és a közbelépő rendőr is kapott egy ütést. Az elkövetőt elfogták.

Délután Grazból egy vonat indult 450 fővel, este még egy szerelvényt indítanak a városból Felső-Ausztria irányába.
A felső-ausztriai rendőrség megerősítette, hogy csütörtökön sátrakat kezdtek el építeni a menekülteknek a német-osztrák határnál. Az első fűthető, csaknem ezer fő befogadására alkalmas sátrat Kollerschlag településnél fogják felállítani. További sátrakat terveznek Schärding és Braunau településeknél található határátkelőkhöz is.

Passauba csütörtökön délig 1200 ember érkezet meg, az osztrák hatóságok közlése szerint a nap folyamán összesen ötven busz és 3000 menekült érkezik majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.