Kiadta visszaemlékezéseit Fidel Castro

Most kell kihasználnom az időmet, mert az emlékek egyre halványulnak – nyilatkozta az utóbbi időben rendkívül ritkán nyilvánosság elé álló volt kubai elnök memoárjai bemutatóján.

A több mint ezer oldal hosszú, kétkötetes könyv, melynek az Idő Gerillája címet adták, a diktátor gyerekkorától a kubai forradalomig és hatalomátvételig követi végig az eseményeket, írja a BBC.

A Kommunista Párt újságja, a Granma szerint a Havana Convention Centre-ben tartott bemutató több mint hat órás volt. A két kötetből álló memoár Castro és az újságíró Katiuska Blanco között lezajlott beszélgetéseken alapul. A történetet az egykori elnök legkorábbi gyerekkori emlékeivel kezdik és egészen 1958-ig vezetik az olvasót, amikor is Fidel és követői megbuktatták Fulgencio Batistát. A kubai írószakszervezet elnök, Miguel Barnet szerint az emlékek annyira élesek, mintha csak egy 3D-s filmet nézne az ember.

A 85 éves Fidel Castro, aki tavaly április óta nem állt a nyilvánosság elé, azt nyilatkozta: minden kubainak kötelessége, hogy a végsőkig harcoljon Kubáért, a bolygónkért és az emberiségért. Az eseményen Castro egyébként aktuális politikai ügyekről is beszélt, például a latin-amerikai diákok felkeléséért az ingyen oktatásért való jogaik érdekében, majd üdvözölte barátját, a venezuelai elnököt, Hugo Chavezt, aki szerinte "többet tett a venezuelai népért, mint bárki más".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.