Kiadja az USA a háborús bűnös horvát nőt

A vád szerint a nő az 1992-95-ös boszniai háborúban a boszniai horvát haderő katonájaként részt vett szerb foglyok megölésében és megkínzásában. Arra kényszerítette őket, hogy vért és benzint igyanak, üvegcserepeken térdepeltette őket.

Zöld jelzést adott az amerikai igazságszolgáltatás arra, hogy kiadjanak egy háborús bűnökkel vádolt boszniai horvát nőt Bosznia-Hercegovinának - jelentette hétfőn a horvát sajtó. Az illetékes bíróság helyi idő szerint pénteken hozott döntést erről.

A vádlott, az 52 éves Amra Basic Isabella néven élt Kentucky államban, és tavaly tartóztatták le. 2006-ban adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, és a boszniai hatóságok 2007-ben kérték a kiadatását.

A vád szerint az 1992-95-ös boszniai háborúban a gyanúsított a boszniai horvát haderő katonájaként részt vett szerb foglyok megkínzásában és megölésében. Állítólag arra kényszerítette őket, hogy vért, illetve benzint igyanak, és üvegcserepeken térdepeltette őket Dobojtól északra, Derventa járásban, a mai boszniai Szerb Köztársaság területén működő fogolytáborokban.

Nem Basic az első nő, akit háborús bűncselekmények gyanújával kiad az Egyesült Államok. Tavaly decemberben szállították Boszniába a muzulmán Rasema Handanovicot, és április végén 5 és fél év börtönre ítéltek, amiért a boszniai háború idején részt vett civilek és horvát katonák kivégzésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.