Kiadatás előtt halt meg a náci háborús bűnös

Elhunyt egy 89 éves feltételezett náci háborús bűnös, egy nappal azelőtt, hogy egy amerikai szövetségi bíró úgy döntött, adják ki Németországnak, ahol bíróság elé akarták állítani - közölte szerdán Philadelphiában az ügyvédje.

Johann Breyer kedd éjjel halt meg a pennsylvaniai nagyváros egyik kórházában, Timothy Rice bíró pedig, akit erről nem tájékoztattak, szerdán hagyta jóvá a német kiadatási kérelmet. Breyert szombaton szállították kórházba, halálának okát egy előre nem közölték.

A nyugalmazott szerszámkészítőt azzal gyanúsították, hogy a második világháború idején, 1944. májusa és októbere között egyike volt az auschwitzi haláltábor SS-őreinek. A philadelphiai otthona közelében júniusban letartóztatott Breyer a vád szerint 216 ezer zsidó férfi, nő és gyermek elpusztításában segédkezett.

A férfi elismerte, hogy az SS-tag volt és hogy valóban a haláltáborban szolgált, de azt állította, hogy nem tudott az Auschwitzban elkövetett népirtásról és hogy nem vett részt abban. A férfi nem sokkal a háború után telepedett le Philadelphiában, ahol tisztes polgári életet élt.

Az amerikai állampolgárságot Breyer az anyja után kapta meg, aki az Egyesült Államokban született, majd Európába költözött. Ezt az amerikai kormány 1992-ben megkísérelte visszavonni tőle, miután tudomást szerzett a múltjáról. Hosszas jogi huzavona után 2003-ban végül egy szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy Breyert nem terheli felelősség az SS-tagságért, mert fiatalkorúként lépett be a szervezetbe.

A német hatóságok a bajorországi Weidenben, tavaly júniusban adták ki ellene az elfogatóparancsot. Breyer enyhe időskori elbutulásban szenvedett, szívbeteg volt és az elmúlt években több agyvérzése is volt - írja a hirado.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.