Kezd újra elfajulni a szigetvita

Élesen bírálta Kínát Abe Sindzó japán kormányfő is szerdán, amiért egy kínai hadihajó a múlt héten radarjával befogott egy japán hadihajót a Kelet-kínai-tengeren.

A japán védelmi minisztérium vizsgálatot indított az ügyben. „Ez egy egyoldalú, provokatív és rendkívül sajnálatos tett volt, amely könnyen veszélyes helyzet kialakulásához vezethetett volna" - mondta Abe a parlamentben, egyúttal önmérsékletre szólítva fel Kínát, elkerülendő a két ország közötti feszültség további fokozódását. Abe hozzátette, hogy továbbra is a „kölcsönösen előnyös stratégiai kapcsolat” kialakítására törekszik Pekinggel.

Onodera Icunori japán védelmi miniszter keddi bejelentése szerint január 30-án a Kelet-kínai-tengeren egy kínai hadihajó tűzvezető radart irányított egy japán hadihajóra, január 19-én pedig egy japán harci helikoptert fogtak be így a kínaiak.

A minisztérium szerdai sajtóértesülések szerint vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a kínai vezetés melyik szintjén adták ki a parancsot a japán hajó befogására. Tokió meg akarja tudni, hogy a jóváhagyás a kínai kormánytól, egy helyszínen tartózkodó parancsnoktól vagy máshonnan érkezett-e.

Az esettel kapcsolatban kedden az amerikai külügyminisztérium és védelmi minisztérium is aggodalmának adott hangot. Japán és Kína kapcsolata egy kelet-kínai-tengeri szigetvita miatt mérgesedett el az utóbbi hónapokban. A japán kormány azt nem árulta el, hogy a január végi incidens befogás pontosan hol történt, de Icunori utalt arra, hogy a vitatott szigetek közelében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.