Kezd kínossá válni a görög miniszterelnök-keresési dráma

Bár Jeorjiosz Papandreu néhány perce tévébeszédet idézett a néphez, amelyben közölte, hogy sok sikert kíván utódjának, a nevet továbbra sem jelentette be. Mint ahogy azt sem, hogy mikortól lenne aktuális saját távozása.

Már Európa számára is kezd kínossá válik a görög miniszterelnöki keresési dráma. Bár mindenki arra számított, hogy Jeorjiosz Papandreu görög miniszterelnök ma megnevezi utódját, végül nem történt meg. Papandreu ugyan szózatot intézett a néphez a görög televízióban, csak épp a legfontosabb információval maradt adós.  „Minden döntésemet Görögország jövője  érdekében hoztam - mondta egyebek között . -  „Most majd felállhat egy olyan kormányzat, amely megteheti a szükséges lépéseket. Nem csak azért, hogy bennmaradjunk az eurozónában, hanem azért , hogy kilábalhassunk a válságból .”  Papandreu csak azt nem mondta meg, ki lesz az utódja. Szerda délután még mindig több név forgott: köztük Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszter, Vaszilisz Szkurisz, az Európai Bíróság elnöke, s a legesélyesebbnek mondott parlamenti elnök,  Filipposz Pecalnikosz. De szerepelt még több más ismert név is a listán, így a görög IMF-képviselő is felmerült kormányfő-jelöltként.

Papandreu a legfontosabb információval maradt adós
Greek Prime Minister George Papandreou waves from his car as he leaves the presidential palace after a meeting with President Karolos Papoulias and Conservative leader Antonis Samaras in Athens in this November 6, 2011 file photo. A third-generation scion of Greece's leading political dynasty, Papandreou is almost universally described by those who know him as a "nice guy" -- affable and polished, a diplomat who seeks consensus and offers a cosmopolitan perspective in the provincial world of Greek politics. But critics and his own behaviour during the Greek crisis also paint a picture of a man who nurtures a progressive vision but lacks political savvy; an unpredictable character who can flounder when the going gets tough. Picture taken November 6, 2011. To match Insight GREECE-PAPANDREOU/ REUTERS/Yannis Behrakis/Files (GREECE - Tags: POLITICS BUSINESS)

A rengeteg bizonytalanságnak feltehetően az volt az oka, hogy a politikusok képtelenek voltak megállapodni arról, ki vezesse az átmenetinek szánt koalíciót. Még nagyobb a valószínűsége annak - állítják az elemzők -, hogy a politikusok menekülnének a további és még keményebb válságellenes fellépés felelősségétől.  Eddig ugyanis a balközép Paszok folyamatosan a korábban kormányzó Új demokrácia felelősségét hangoztatta az eladósodottság miatt. A jobbközép ellenzék viszont Papandreu alkalmatlan és hozzá nem értő, népnyúzó kormányzása ellen lépett fel. A két nagy párt ezért egymás után lőtte ki a hozzáértő miniszterelnök-jelölteket. Oly mértékben korlátozni akarták a válságkezelő kormány jogköreit, hogy Lukasz Papademosz nemzetközileg elismert szakember, az Európai Közonti Bank volt alelnöke végül állítólag nem kért a megtiszteltetésből. Olli Rehn EU-biztos azzal állt elő, hogy két nagy görög párt vezetői írásban kötelezzék el magukat a korábbi mentőcsomag feltételeinek betartása mellett. Enélkül Athén nem kapná meg a jövő héten a soron következő 8 milliárd eurót, aminek híján beállna a csőd. Antonisz Szamarasz, a jobbközép ellenzék vezére azonban erre az írásos kötelezettségvállalasra a nemzeti büszkeségre hivatkozva nem volt hajlandó, miközben azt mondta, hogy a feltételek szerinte is betartandók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.