Kevesebben sztrájkolnak, többen tiltakoznak

„A márciusi parlamenti választásokig már nem tudunk foglalkozni a pedagógusaink követeléseivel" - mondta Robert Fico. 

„Ezért kérem mindannyiukat, hogy fejezzék be a sztrájkot, a legfőbb ideje folytatni a tanítást. Azt azonban megigérhetem, hogy ha a Smer-SD marad kormányon, akkor felkérjük képviselőiket, hogy közösen készítsük el a kabinet programjának oktatásügyi fejezetét. Szavamat adom arra is, hogy az elkövetkező négy esztendőben összesen 25 százalékkal növeljük a pedagógusok bérét" - jelentette ki a kormányfő.

Egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik nem sztrájkoltak, illetve már abbahagyták a tiltakozást. Közölte azt is, hogy az oktatásügyi tárca adatai szerint a szlovákiai iskoláknak csupán két százaléka demonstrált. Szerinte a pedagógusok sztrájkját valójában néhány szlovák ellenzéki párt szervezi.

Megkeresésünkre Vladimír Crmoman, a múlt hétfőn kezdődött sztrájkot meghirdető Szlovákiai Pedagógusok Kezdeményezésének (ISU) elnöke visszautasította a kormányfő kijelentéseit. „Robert Fico igyekszik elbagatellizálni követeléseinket. Egyetlen párt sem szervezi a tiltakozásunkat. Mi nemcsak béremelésért küzdünk, hanem munkakörülményeink lényeges korszerűsítését követeljük, növendékeink és országunk jövőjét tartjuk szem előtt. Számháborút sem kezdek a kormányfővel, a lényeg az, hogy 950 iskolában 14 500 pedagógus demonstrált, vagy még ma is sztrájkol. Sok iskolaigazgatót megfenyegettek, ezért maradtak távol. Egyébként a tiltakozás tovább erősödik, mert már a szülők is támogatják a pedagógusokat. Tizennégy szlovákiai városban közösen, élőlánccal jelezték a kormánynak álláspontjukat" - nyilatkozta lapunknak.

Pénteken Révkomáromban felvidéki magyar és szlovák pedagógusok, szülők és civil szervezetek tartanak demonstrációt a Klapka téren, amelyen a magyar tannyelvű iskolák követeléseinek is hangot adnak. Elsősorban kerettanterv megváltoztatását követelik, hogy az általános iskola alsó tagozatáben több tanóra jusson az anyanyelv oktatására.

Branislav Kocan, az ISU vezetőségi tagja megismételte követeléseiket: „Idén a pozsonyi parlament nemhogy növelte volna, hanem még 220 millió euróval csökkentette az oktatásügyre szánt költségvetési pénzeket, ami felháborító. Mi erre az évre az oktatásügynek legalább 400 millió eurós pluszpénzt követelünk, amelyből elsősorban a tanórák színvonalát növelő, korszerű segédeszközöket és fontos tárgyakat vásárolhatnának az iskolák. Idén 140 eurós, jövőre pedig újabb 90 eurós béremelést tartunk égetően szükségesnek minden pedagógus és az oktatásügyben alkalmazott más személy részére is. Nemcsak felháborító, hanem szinte már bűnös valóság, hogy a kezdő pedagógus bére 600, a három évtizedes gyakorlattal rendelkező kollégájának alapfizetése pedig mindössze 800 euró" – közölte.

Rámutatott arra is, hogy a fejlett országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a tagországai között Szlovákia az oktatásügyre, ezen belül a pedagógusbérekre szánt összegek tekintetében az utolsók között kullog. Riasztó az a tény is, hogy hét szlovákiai pedagógiai főiskolán, illetve egyetemen évente több százan végeznek, de a leendő alacsony béreik miatt mindössze tíz százalékuk választja a katedrát."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.