Kevesebb koszovói menekült érkezik Ausztriába

Jelentősen csillapodott a koszovói menekülthullám Ausztriában, míg február elején több mint ötszáz, addig a múlt héten negyvenöt menedékjogi kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz.

Az év elején Ausztriában egyre növekedett a menekültek száma, főleg a Koszovóból érkezőké. 2014-ben összesen 1900 koszovói igényelt menedékjogot Ausztriában, idén ez a szám már elérte a 2000-et.

A legfrissebb adatok szerint Koszovó a kérelmet benyújtók számát tekintve a származási országok között az elsőről a negyedik helyre esett vissza Ausztriában.

Az osztrák belügyminisztérium az év elejétől igen határozottan lépett fel, hogy megállítsa a Koszovóból érkező menekülthullámot.

Ausztria július elsején tervezi életbe léptetni az új intézkedéscsomagot, amely szigorítaná a menekültügyi eljárást, meghatározná, hogy a biztonságos származási országokból érkezők esetében gyorsított, tíz napos eljárásban bírálják el a kérelmet. A tervezet szerint kedvezőtlen döntés esetén az érintettek elesnek az alapellátásra, a lakhatásra, egészségügyi ellátásra vonatkozó jogosultságoktól, megvonhatják tőlük a tartózkodási engedélyt és kiutasíthatják őket az országból is. A tervezett intézkedéscsomag különbséget tenne a gazdasági okokból kivándorlók és a háborús menekültek között. A menekültügyi eljárás gyorsítását, az osztrák tartományi vezetők egyhangúlag támogatták.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter februárban Koszovóba járt. Látogatásához időzítve az osztrák kormány egész oldalas felhívást jelentetett meg a legnagyobb koszovói lapokban, miszerint az emberek csak az idejüket és a pénzüket vesztegetik, ha az Európai Unióban próbálnak meg menedéket kérni.

Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) nemrég példaértékűnek nevezte az osztrák menekültügyi kezdeményezést, amelyet Ausztria várhatóan más országokkal szemben is alkalmazni fog majd.

Az utóbbi években jelentősen megnőtt a menedékkérelmek száma Ausztriában. 2013-ban csaknem 18 ezret, tavaly nagyjából 28 ezret adtak be. 2014-ben a legtöbb kérelmező szíriai (7754) és afgán (5070) állampolgár volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.