Kettős állampolgárságot kapnak a magyarországi románok

A bukaresti parlament kibővíti azoknak a körét, akik egyszerűsített honosítással kaphatnak román állampolgárságot.

Az 1991 óta hatályos állampolgársági törvény szerint mindazok visszaszerezhetik román állampolgárságukat, akiknek szülei vagy nagyszülei korábban rendelkeztek ezzel a státussal, de akaratukon és hibájukon kívül elvesztették. A képviselőház napirendjén szereplő új törvénytervezet szerint a könnyített eljárást kiterjesztenék azokra a románokra is, akiknek felmenői nem rendelkeztek román állampolgársággal. Indoklásában az öt kormánypárti és egy ellenzéki képviselő indítványa Szerbiát, a történelmi Máramaros Ukrajnához tartozó északi részét és Magyarországot említi név szerint olyan területként, amelynek a románjait megilleti a kettős állampolgárság.

A tervezetet pár napja egyhangúlag jóváhagyta a határon túli románok ügyeivel foglalkozó parlamenti bizottság, amelyben a kormánypártok kétharmados többséggel rendelkeznek. A testület alelnöke, Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő hétfőn megjelent írásában úgy érvelt: az említett területeken élő románok számára a román útlevél jelentené az egyetlen kapcsolatot az anyaországgal, és „az esélyt arra, hogy megőrizzék önazonosságukat”.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.