Az EP nem vizsgálja többé Szlovákiát a kettős állampolgárság miatt

Az Európai Parlament (EP) már nem folytat vizsgálatot Szlovákiával szemben a kettős állampolgárságról szóló jogszabály miatt - tájékoztatta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökséget Jaroslav Paska, a Szlovák Nemzeti Párt EP-képviselője pénteken. Brüsszelben az MTI kérdésére nem erősítették meg, de nem is cáfolták Paska állítását.

A szlovák hírügynökség beszámolója szerint a vizsgálatot azt követően zárták le az EP petíciós bizottságában, hogy a koordinátorok legutóbbi egyeztetésén Jaroslav Paska erre kérte a testületet. A petíciós bizottság eredetileg Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökének beadványa alapján kezdett foglalkozni a szlovák állampolgársági törvény azon rendelkezésével, amely szerint elveszíti a szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik országét.

Paska az Emberi Jogok Európai Bírósága júniusban hozott döntésével indokolta indítványát. Az egyeztetésen elmondta: a bíróság azt állapította meg, hogy a szlovák állampolgársági törvény nem korlátozza az érintettek emberi jogait, hiszen azok maguk döntenek úgy, hogy magyar állampolgárok lesznek, nem pedig szlovákok.

A TSAR közölte: Jaroslav Paska indítványát az EP két legnagyobb képviselő-csoportja, a néppárti és a szocialista frakció egyaránt támogatta, és mivel a többi frakció sem emelt kifogást, az indítványt konszenzussal fogadták el.

Az MTI érdeklődésére az EP petíciós bizottságának sajtószolgálata mindössze annyit közölt, hogy hétfőn a bizottság napirendjét meghatározó koordinátorok találkozóján valóban esett szó a szlovák állampolgársági törvényt érintő beadványról, és a tanácskozáson Jaroslav Paska valóban jelen volt. Ezek a megbeszélések azonban nem nyilvánosak, az ott született döntésekről a parlament csak a jövő héten adhat felvilágosítást, addig sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudják Paska nyilatkozatát - közölte az EP sajtószolgálata.

Az ügyet személyesen is ismerő európai parlamenti forrás az MTI-nek elmondta: júliusban már volt arról szó, hogy a koordinátorok a petíció elvetését javasolják majd a bizottságnak, ám formális döntésről nem tud. Közölte: mivel a bizottság legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a szlovák alkotmánybíróság döntéséig nem veti el a beadványt, ezt önállóan a koordinátori testület nem teheti meg, a petíció sorsáról magának a petíciós bizottságnak kell szavaznia. Erre legközelebb az október 17-ei ülésen lesz lehetőség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.