Kétmilliárdot akart fizetni, hogy ne vegye elő a törvény

Több mint 40 millió jüant - 1,8 milliárd forintnak megfelelő összeget - ajánlott feljebbvalójának a kínai hadsereg logisztikai főcsoportfőnökének helyettese, hogy az leállíttassa az ellene korrupciós vádak miatt indított eljárást, de nem úszta meg, ráadásul feljebbvalója ellen is vizsgálat indult. Hivatali utódja ellen szintén eljárás folyik - számolt be a hongkongi South China Morning Post pénteken.
Ku Csün-san volt altábornagy, amikor már szorult a hurok a nyaka körül, volt mentorának, Hszü Caj-hounak, a hadsereget felügyelő legmagasabb szintű grémium, a Központi Katonai Bizottság egyik elnökhelyettesének kínálta fel a tetemes summát.

A sikkasztással, vesztegetéssel, az állami vagyon herdálásával és hatalommal való visszaéléssel vádolt Kut végül mégis elérte az igazságszolgáltatás keze, ahogyan főnökét, Hszüt is. Előbbi ellen 2012-ben indult eljárás, utóbbi ügyében még vizsgálódnak.

A 71 éves Hszü tábornok a hivatalos közlés szerint különösen nagy összegeket fogadott el közvetlenül, vagy családtagjain keresztül, hogy hivatali rangját és befolyását felhasználva illetéktelen előnyökhöz juttasson másokat, vagy segítse azok hivatali előmenetelét.

Hszi Csin-ping kínai államfő-pártfőtitkár, aki a Központi Katonai Bizottság elnöke is egyben, korábban többször is hangoztatta, hogy a hadsereg az eddiginél is szigorúbb felülvizsgálatra szorul. Egy múlt heti bejelentés szerint jelenleg 16 magas rangú és beosztású katona ellen folyik eljárás, egy részük ügye hamarosan bírósági szakaszba ér. Köztük van a logisztikai főcsoportfőnökség - Ku helyére kinevezett - helyettes vezetője, Liu Cseng is, aki úgy tűnik, nem okult elődje példájából.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.