Kétmilliárd dolláros hitel Cháveznek fegyverekre

Oroszország 2,2 milliárd dolláros hitelt ad Venezuelának fegyvervásárlásra – közölte a dél-amerikai ország elnöke. Hugo Chávez az állítólagos kolumbiai fenyegetés miatt a múlt héten Moszkvában írta alá az erről szóló megállapodást.

Elmondása szerint Venezuela 92 orosz gyártmányú T-72-es  harckocsit és Szmers légvédelmi rakétarendszereket szerez be, ez  utóbbiak számát azonban nem közölte.
Hugo Chávez korábban már bejelentette, hogy Caracas a megállapodás  részeként 300 kilométer hatótávolságú föld-föld rakétákat is beszerez Oroszországtól.

A venezuelai elnök a fegyvervásárlást azzal indokolja,  hogy országa fenyegetve érzi magát, mert a szomszédos Kolumbia  hónapok óta arról tárgyal az Egyesült Államokkal, hogy lehetővé  teszi az amerikai katonai jelenlét megerősítését hét kolumbiai  támaszponton. Washington és Bogotá a kolumbiai kábítószer-kereskedők  és kommunista gerillák elleni küzdelem hatékonyságának növelésével  magyarázza az erről készülő megállapodást. Chávez viszont régóta azt  hangoztatja, az Egyesült Államoknak az a valódi szándéka, hogy  lerohanja Venezuelát és megkaparintsa az ottani olajmezőket.

Venezuela 2005 óta már több mint négymilliárd dollár értékben vásárolt fegyvereket Oroszországtól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.