Kétezer embert bocsátott el a legnagyobb román energiatermelő cég

Az idén mintegy 2 ezer alkalmazottat bocsátott el az állami tulajdonban levő Oltenia energiatermelő központ, amely az egyik legnagyobb ilyen létesítmény Romániában.

A központ biztosítja a Romániában termelt villamos áram mintegy egyötödét. A kétezer dolgozó a vállalaton belül kettő és hat közötti bruttó átlagfizetésnek megfelelő összeget kapott végkielégítésként. Emellett további 1070 személyt kiszerveztek, így az energetikai központ alkalmazottainak száma 15 400-ra csökkent. A vállalat vezetősége közölte, hogy az idén nem terveznek újabb elbocsátásokat - írta a Mediafax hírügynökség.

A létszámcsökkentés következtében arra számítanak, hogy nőni fog a vállalat gazdasági hatékonysága.

Egyebek mellett az állami vállalatnál tervezett szerkezeti átalakítások képezték az egyik okát annak, hogy Románia februárban nem állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a jelenleg még érvényben lévő hitelmegállapodás folytatásának feltételeiről.

A másik állami vállalat, a Hunedoara energetikai központ - amelynél szintén drasztikus létszámcsökkentést javasolt az IMF, de a román kormány ezt nem fogadta el - áprilisban 100 millió lej (1 lej 70,03 forint) értékű állami segélyt kapott azzal a feltétellel, hogy a vállalat vezetősége dolgozzon ki fél éven belül szerkezetátalakítási tervet, amely növeli a vállalat hatékonyságát és biztosítja fenntartható működését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.