Két nő váltott Fico miatt

Egyikük olasz, másikuk magyar állampolgársága kedvéért mondott le a szlovákról – derül ki a pozsonyi belügyminisztérium tájékoztatásából. Pozsony valószínűleg kérni fogja Budapestet a kettős állampolgársági törvény megváltoztatására.

„Két nő jelentette be, hogy más ország állampolgárai lettek. Az egyik magyar, a másik olasz állampolgár lett“ – mondta a CTK cseh hírügynökségnek Alena Koisová, a szlovák belügyminisztérium kommunikációs osztályának munkatársa. Bár állampolgárságukat elveszítették, a váltásért 3319 euró büntetést azonban nem kell befizetniük, mivel jelentették a dolgot a hivataloknak – fűzte hozzá a tisztviselő.

A szlovák állampolgársági törvényt a Fico-kormány javaslatára azután fogadták el, hogy Budapest úgy döntött, a határon túli magyarok állandó magyarországi lakhely nélkül is megkaphatják a magyar állampolgárságot,  módosítását a júniusban hivatalba lépett négypárti szlovák kabinet többször is kilátásba helyezte.

Egy ezzel kapcsolatban a szlovák parlamentben benyújtott törvényjavaslat indítványozza, hogy Szlovákia nem ismerje el más állam olyan törvényét, amely a nemzetközi joggal ellentétesen állampolgárságot ad szlovák állampolgároknak – ilyen lenne Pozsony szerint a határon túli magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő magyarországi törvény. Egyébként a Somogyi Szilárd (SaS), Gál Gábor (Híd) valamint Pavol Kubovic (SDKÚ) által jegyzett javaslat visszaadná a szlovák állampolgárságot azoknak, akik a Fico-törvény miatt mondtak le róla.

Szlovákia valószínűleg hivatalosan fogja kérni Magyarországot kettős állampolgársági törvénye megváltoztatására. „Bízom benne, hogy a parlament jóváhagyja ezt a módosítást. Ezután a vegyesbizottsági üléseken tárgyalni fogunk arról, hogy rendezzük el ezt az ügyet úgy, hogy az senkit se zavarjon” – mondta csütörtökön Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.