Két halott egy Nizza melletti vonatbalesetben

A vonat egy lezuhanó szikla miatt siklott ki. Egy brit és egy orosz nő vesztette életét.

Két ember meghalt, heten pedig megsérültek, amikor szombaton kisiklott egy vonat a francia Alpokban a Nizzát Alpes-de-Haute-Provence központjával, Digne-les-Bains-nal összekötő kisvasúton  környékbeli városka, Annot mellett. Jean Ballester annot-i polgármester szerint a halálos áldozatok egyike egy brit, a másik pedig egy orosz állampolgárságú nő. A vonaton összesen 34-en utaztak. A roncsok között rekedt embereket most három mentőegység próbálja kiszabadítani és ellátni. A sérülteket helikopterrrel viszik kórházba.

Helyszínen felvételek tanúsága szerint az egyik kocsi a hegy oldalában lecsúszott egy lejtőre és fennakadt, a másik pedig a síneken fekszik.

A Nice Matin úgy tudja, hogy a baleset oka egy meredélyről lezuhanó szikla volt, amely kisiklatta a vonat egyik kocsiját. Ez a kisvasút, a Train des Pignes magánkézben van, a Nizza–Digne-les-Bains vonal az egyedüli, amelyen indít járatokat. A kisvasút egy 150 kilométeres szakaszon viszi körbe a turistákat több látványos szurdokon és több mint ezer méter magas viaduktokon át. A vidék a francia Riviéra közelében az egyik legjelentősebb természeti turistalátványosságnak számít.

Franciaországban fél éven belül ez a második halálos vonatbaleset. Tavaly júliusban egy szerelvény a dél-párizsi Bretigny állomásnál siklott ki, hat embert ölve meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.