Két halott a San Francisco-i Boeing-katasztrófában

Az Asiana Airlines 214-es járata landolás közben szenvedett balesetet. Két tinédzser lány halt meg.

Két ember meghalt, 182 másikat pedig kórházban ápolnak azután, hogy szombaton a San Francisco-i nemzetközi repülőtéren landolás közben lezuhant egy dél-koreai légitársaság, az  Asiana Airlines 214-es szöuli járata. Hogy miért, az egyelőre nem teljesen világos, de a Boeing 777-es a tízórás, eseménytelen út után eddig ismeretlen okból sokkal alacsonyabban közelítette meg a 28-as futópályát, mint kellett volna, ezért a pályavég öbölbe nyúló rámpájának ütközött - egyes videófelvételek alapján valószínűleg a főfutójával -, leszakadt a futó és mindkét hajtómű is, majd a repülő törzsének leghátsó része és a függőleges vezérsík is. Ez utóbbi vélhetően azért, mert ha az eredetileg a leszálláshoz készülődő, emelt orral (néhány fokos állásszöggel) haladó gép kerekei beakadtak a rámpába, akkor a repülő elejét az ütközés méginkább megemelte, s a hátsó részét odacsapta a földhöz.

Az Asiana Airlines 214-es járata
An Asiana Airlines Boeing 777 plane is seen in this aerial image after it crashed while landing at San Francisco International Airport in California on July 6, 2013. Two people were killed and 130 were hospitalized after the plane crash-landed at San Francisco International Airport on Saturday morning, San Francisco Fire Department Chief Joanna Hayes-White said. The figures cited by Hayes-White leave 69 people still unaccounted for in the accident. The Boeing 777, which had flown from Seoul, South Korea, was carrying 307 people. REUTERS/Jed Jacobsohn

Szakértők ezt a feltételezést tartják a legvalószínűbbnek, sok médium ezt félreértve írta, hogy a gép megfordult a saját tengelye körül, de ezt a hivatalos szervek cáfolták - egyébként a roncsot ábrázoló képek alapján is egyértelmű. Csodával határos módon a gép a hasán állapodott meg, így az utasok a vészcsúszdákon el tudták hagyni a gépet. A szemtanúk egy detonációról számoltak be, amely után a gép lángokban tört ki, sűrű füst kezdett kiáramlani belőle - ez is az ütközéses verziót erősíti.

Ekkor azonban a személyzet már sikerrel menekítette az utasokat a repülőből - a repülőgépeket úgy tervezik, hogy a vészkijáratokon az utaskísérők segítségével 90 másodperc alatt ki lehessen üríteni. Ez a jelek szerint példásan sikerült, sőt, a földi mentőalakulatok is profin tették a dolgukat: noha a leszállás közben vészjelzést nem kaptak a gépről (legalábbis egészen az ütközésig), mégis perceken belül a roncsnál voltak, elkezdték az oltást, s még ellenőrizni tudták, maradt-e valaki a fedélzeten. Alighanem ennek köszönhető, hogy nem követelt több halálos áldozatot a baleset.

A két áldozatot, kínai tinédzser lányokat a helyszínre érkező mentőalakulatok a futópályán találták meg, a Sky News a légitársaság vezérigazgatójára, Young-Doo Yoonra hivatkozva azt írta, hogy ők a gép leghátsó részében utaztak. Hogy a testük hogyan került a futópályára, azt még nem sikerült megállapítani. A vezérigazgató szerint a személyzet normál rendben készítette fel a landolásra az utasokat, azaz, a baleset pillanatában a két lánynak az ülésébe becsatoltan kellett ülnie. Kórházban jelenleg 182 embert ápolnak. Ami az utasok nemzetiségét illeti, 141-en kínaiak, 77-en dél-koreaiak, 61-en pedig amerikaiak voltak.

A katasztrófát összesen 305-en élték túl: ahogy egyikük, David Eun írta, „szürreális” volt a katasztrófa, a legtöbben „úgy tűnik”, rendben vannak. Hasonlóan nyiltkozott Ed Lee San Franciscó-i polgármester is, aki azt mondta, az egész „sokkal rosszabb” is lehetett volna. Az utasok közül sokaknak volt ideje arra, hogy magához ragadja a csomagját, és akadt köztük olyan is, aki menekülés közben visszafordult fényképeket készíteni a lángokban álló gépről. 123-an karcolások nélkül megúszták.

A San Franciscó-i repülőteret a mentési munka alatt lezárták, az éppen arrafelé tartó gépeket a többi kaliforniai repülőtérre irányították át. Négy órával a baleset után két pályát nyitottak meg.

Az Asiana közlése szerint a 214-es járat pilótája 1996 óta dolgozott a cégnél. Azt, hogy mi vezetett az 214-es járat balesetéhez, még hónapokig tart megállapítani. A legfrissebb információk szerint a Boeing hajtóművével nem voltak problémák. Az biztos, hogy a 28 bal pályán nem működött az elektronikus és automata leszállás-segítő rendszer, ezért a személyzet manuális megközelítést hajtott végre. Innen pedig elég bonyolult lesz a baleseti vizsgálat, hogy a végén az amerikai irányítók, vagy a személyzet felelősségét állapítja meg. A variációk száma óriási, a következő napokban számos találgatás és szakértői vélemény elhangzik majd, de a végső igazságot az NTSB bizottsága mondja majd ki, amelyben helyet kap majd a légitársaság, a koreai állam és az áldozatok okán a kínai állam képviselője is. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.