Két évre ítéltek egy baszk vezetőt Spanyolországban

Terrorizmus pártolásának vádjával kétéves szabadságvesztésre ítélte egy spanyol bíróság Arnaldo Otegi egykori baszk szakadár vezetőt - közölték kedden igazságügyi források.

Az egyéb vádak alapján jelenleg is börtönben ülő Otegit mellékbüntetésként 16 évre eltiltották állampolgári jogai gyakorlásától, így nem tölthet be közhivatalt, és nem vehet részt a választásokon. Otegit még januárban ítélték el, mert 2005-ben részt vett a bebörtönzött José María Sagarduy ETA-tag tiszteletére rendezett megemlékezésen. Az ítélet nem jogerős.

A férfi korábban a Baszk Haza és Szabadság (ETA) földalatti szakadár szervezet politikai szárnyának tekintett, betiltott Batasuna párt vezetője volt. Otegit tavaly októberben börtönözték be, mert a spanyol igazságszolgáltatás szerint hét másik szakadár vezetővel együtt megpróbálta újra megalakítani a Batasuna vezetőségét, jóllehet a pártot az ETA-val fenntartott kapcsolatai miatt már 2003-ban törvényen kívül helyezték.

A spanyol kormány rendkívül keményen fellép a baszk szakadár mozgalommal és az ETA-val szemben azóta, hogy 2006-2007-ben megszakadt a fegyveres csoport által meghirdetett tűzszünet, és kudarcba fulladtak a béketárgyalások. A keménység több tucat ember őrizetbe vételében nyilvánult meg. Otegi a béketárgyalások egyik kovácsa volt, de 2007 júniusában, a fegyvernyugvás felrúgása után őrizetbe vették, és terrorizmus pártolásának vádjával 15 hónapi börtönbüntetésre ítélték; szabadságát 2008 augusztusában nyerte vissza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.