Két év börtön a volt szlovén kormányfőnek

Janez Jansát és két társát azzal vádolták meg, hogy még 2006-ban mintegy kétmillió eurót kaptak egy finn vállalattól egy fegyverszállítási szerződés fejében.

Bűnösnek találta és kétéves börtönre ítélte a bíróság Janez Jansa volt szlovén kormányfőt. A politikust és két társát azzal vádolták meg, hogy még 2006-ban mintegy kétmillió eurót kaptak egy finn vállalattól egy fegyverszállítási szerződés garantálásáért. A per tárgya a Patria hadiipari céggel 2006-ban aláírt, 278 millió euró értékű megállapodás, amelynek értelmében a finn vállalat 135 páncélozott harci járművet szállított volna Szlovéniának. A finn cég - amelynek 73 százaléka a finn állam tulajdonában van, 23 százalékát az EADS német-francia-spanyol repülőgépgyártó, űr- és hadiipari cég birtokolja - eddig 30 harcjárművet szállított le. Korrupció gyanúja miatt a szerződés végrehajtását felfüggesztették.

Az YLE finn közszolgálati televízió 2008-ban hozta nyilvánosságra, hogy felmerült a gyanú, hogy a Patria kenőpénzt fizetett Jansának és más szlovén tisztségviselőknek. Janez Jansa tagadta ezt, és beperelte a finn csatornát. A politikusok vagyonosodását vizsgáló szlovén bizottság azonban azzal gyanúsította meg az év elején Jansát, hogy nem tud számot adni a magánszámláján lévő 210 ezer euró eredetéről.

Az 54 éves Jansa hivatalosan az idén március végén fejezte be második kormányfői megbízatását, alig több mint egy évvel az után, hogy hivatalba lépett. A korrupcióval vádolt politikust február 27-én, a megszorító intézkedések és a politikai elit elleni tüntetések után váltották le bizalmi szavazással. Jansa összesen két alkalommal állt a ljubljanai kormány élén, közölte, hogy fellebbez az ítélet elett. Szerinte ugyanis az ellene felhozott vádak hátterében politikai indítékok húzódnak meg.

Jansa márciusban a ljubljanai parlamentben. Politikai üldöztetést kiáltott
Janez Jansa a ljubljanai parlamentben. Megvonták tőle a bizalmat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.