Két robbantás között azért beiktatták az elnököt is

Fél évig tartó feszült várakozást követően hétfő reggel beiktatták Afganisztán új államfőjét, Asráf Gánit.
Abdullah Abdullahnak (b) és Asráf Gáninak (balról a második)a viharos múlt ellenére együtt kell dolgoznia.
Abdullah Abdullahnak (b) és Asráf Gáninak (balról a második) a viharos múlt ellenére együtt kell dolgoznia.
Omar Sobhani / Reuters
Az elnöki palotában tartott első államfői beszédében Gáni reformokat, fejlődést, valamint a szegénység és a korrupció felszámolását ígérte. Az ország első demokratikus hatalomátadása során az újonnan beiktatott elnök hangsúlyozta, hogy az egységkormányról szóló júliusi megállapodás értelmében együtt fog dolgozni fő riválisával, Abdullah Abdullahhal, aki a miniszterelnöki poszthoz hasonló ügyvezető igazgatói széket foglalja el – írja a BBC.

Hosszú, kaotikus időszak ért véget a beiktatással, hiszen az elnökválasztás első fordulóját áprilisban tartották, ám a döntő többség hiánya, és a választási csalások miatt egészen szeptemberig húzódott a folyamat. A két befutó, Gáni és Abdullah között olyannyira feszültté vált a viszony, hogy a nyár közepén úgy tűnt, az országnak nem lesz demokratikusan megválasztott elnöke, csak két párhuzamos kormánya. John Kerry amerikai külügyminiszter közbenjárását követően azonban megállapodás született az egységkormányról, és a szavazatok újraszámlálását követően múlt héten kihirdették a győztest.

Asráf Gáninak azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen számos teendője lesz az elkövetkező hetekben. Az első intézkedése várhatóan az országban tartózkodó amerikai és NATO-katonák jövőjét eldöntő Kétoldalú Biztonsági Megállapodás (BSA) aláírása lesz. A több mint egy évtizede Afganisztánban állomásozó csapatok az aláírást követően kivonulnak az országból, csupán egy kb. tízezer fős csapat marad hátra, hogy folytassa a tálibokkal reménytelennek tűnő harcot vívó afgán erők kiképzését.

A választásokat elutasító tálibok az utóbbi hónapokban a szokásosnál is több merényletet hajtottak végre. Bár egyelőre egy szervezet sem vállalta magára a robbantást, a hétfői beiktatás előtti öngyilkos merénylő is vélhetően egy tálib harcos volt. A kabuli repülőtér közelében történt robbanásban a Reuters tudósítója szerint többen is meghaltak és megsebesültek, az áldozatok pontos számát egyelőre nem tudni. Az ország keleti részén található Paktika tartományban is merényletről érkeztek hírek, ott egy autóba rejtett pokolgép robbant fel a helyi adminisztráció egyik épületének közelében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.