Két órán át szenvedett a méreginjekciótól egy arizonai elítélt

A méreginjekcióval történő kivégzés megkezdése után csak két órával halt meg egy arizonai halálraítélt, ami várhatóan újabb kérdéseket fog felvetni a halálos ítélet végrehajtása körül zajló vitában.
Az arizonai főügyészség helyi idő szerint szerda este adott tájékoztatást arról, hogy a kétszeres gyilkosságért halálra ítélt Joseph Rudolph Wood halálának beálltát a kivégzés megkezdése után egy órával és 57 perccel állapították meg. Ez idő alatt Wood ügyvédje rendkívüli folyamodványban kérte egy szövetségi fellebbviteli bíróságtól a kivégzés leállítását, mondván, védence több mint egy órája haldoklik – zihálva lélegzik – a félresikerültnek procedúra miatt, amelyet tíz perc alatt végre kellett volna hajtani. Az ügyvéd, Dale Baich szerint megsértették szerinte védence alkotmányos jogait azzal, hogy embertelen szenvedésnek tették ki.

Jan Brewer kormányzó azonnal elrendelte a kivégzés alapos kivizsgálását, de szerinte egy dolog biztos, jelesül, hogy Wood törvényes módon halt meg, és szemtanúk, illetve orvosi jelentések is arról tanúskodnak, hogy nem szenvedett, miközben ő borzalmast szenvedést okozott az áldozatainak, családjaiknak pedig nem múló fájdalmat.

Arizonában az 55 éves Woodot kivégzése volt a harmadik tavaly október óta és a 36-ik 1992 óta.

A mostani eset várhatóan újra kérdéseket fog felvetni a halálos ítélet végrehajtása körül zajló vitában, amely két hasonló eset után lángolt fel újra: januárban a méreginjekció beadása után még 26 percen ált élt egy ohiói elítélt, illetve Oklahomában áprilisban szívroham végzett egy halálraítélttel, miután leállították a kivégzést, mert a halálos méreg beadásakor szétrepedt a vénája.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.