Két japán túsz megölésével fenyegetőzik az IS

Az Iszlám Állam (IS) szunnita szélsőséges szervezet közzétett egy videofelvételt, melyben azzal fenyegetőznek, hogy fegyvereseik megölnek két japán túszt abban az esetben, ha Japán nem fizet értük váltságdíjat. 
Az iszlám radikálisok által közölt felvételen egy maszkba öltözött férfi kritizálja Japánt, amiért felajánlotta támogatását az IS ellen harcoló országoknak. A fegyveres közli, hogy ha Japán nem utal 72 órán belül 200 millió dollár váltságdíjat, a túszokat megölik.

A szigetország külügyminisztériuma még vizsgálja a videó hitelességét, de hozzátették, hogy ha felvétel igazi, akkor az ilyen bánásmód megbocsájthatatlan.

Abe Sinzó japán miniszterelnök hatnapos közel-keleti úton van, jelenleg épp Jeruzsálemben tartózkodik. A Kyodo japán hírügynökség szerint, a túszejtés miatt a kormányfő törölheti programját. Abe közölte, hogy felháborítónak tartja a fenyegetéséket, és azt kéri, hogy minél hamarabb engedjék szabadon a túszokat.

Szombaton a miniszterelnök Kairóban ígéretet tett, hogy 2,5 milliárd dollár nem katonai támogatást nyújtanak a régiónak, melyből 200 millió segélyt az Iszlám Állam ellen harcoló országok kapnak. Abe hozzátette, hogy a világ mérhetetlen károkat szenvedne, ha a terrorizmus elterjedne a régióban.

Szuga Josihide, a japán kormány szóvivője elmondta, hogy nem fognak engedni a terroristáknak, de mindent erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a túszok kiszabaduljanak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.