Két hónap után vége a svéd kormánynak

Előrehozott választásokat jelentett be márciusra a svéd miniszterelnök szerdán, miután a parlament elutasította mindössze két hónapja hivatalban lévő kisebbségi kormánykoalíciója költségvetési tervezetét.
A büdzsé leszavazása alapvetően átrajzolta a politikai térképet. Az előrehozott voksolás lehetővé teszi a választók számára, hogy döntést hozzanak ezen új politikai helyzet tükrében – mondta Stefan Löfven szociáldemokrata kormányfő. A válságért Löfven a parlamenti mandátumok 10 százalékát birtokló szélsőjobboldali Svéd Demokraták pártot okolta, amely szerinte ki akar ütni minden kormányt, amely nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.
Fotó: Pontus Lundahl/Scanpix / Reuters

Megfigyelők mindenesetre arra figyelmeztettek, nem valószínű, hogy a március 22-ére kiírt voksolás stabil kormánytöbbséget hozhatna akár Löfven szociáldemokratáinak, akár a jobbközép ellenzéki Mérsékelt Pártnak.

Az októberben hivatalba lépett Löfven adóemelést, valamint a segélyek és a munkahelyek számának növelését szerette volna elérni, de ebben nem sikerült megegyeznie az ellenzékkel. A Svéd Demokraták nyíltan ki is jelentette, hogy meg fogja akadályozni a költségvetés elfogadását. A párt a szeptemberi választások után erősödött meg és vált az ország harmadik legerősebb pártjává a szavazatok 13 százalékával. A szélsőjobboldali alakulat egyik fő célkitűzése a liberális bevándorlási politika szigorítása.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.