Két brüsszeli repülőjáratról is bombafenyegetést jelentettek

Bombafenyegetést jelentettek szerda este két Brüsszelbe tartó repülőgépről, de mindkettő sikeresen leszállt a nemzetközi repülőtéren. A vészhelyzeti készültségét feloldották, a forgalom helyreállt - értesült a Le Soir francia nyelvű belga napilap.
A belga szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint a belga titkosszolgálatok nemzetközi együttműködés révén jutottak a lehetséges támadásról szóló információhoz. A jelentés szerint a fenyegetés elég komoly volt ahhoz, hogy vészhelyzeti intézkedéseket hozzanak. Később azonban fel is oldották ezeket.

Jan Jambon belga belügyminiszter szerda esti nyilatkozatában már azt közölte, hogy nincs veszély, a korábban bejelentett rendkívüli válságtanácskozást nem hívják össze.

A lap információi szerint a két érintett gép közül az egyik Oslóból, a másik Stockholmból érkezett. Az oslói gép egyik utasának beszámolója szerint a pilóta 20 perccel a leszállás előtt értesült a fenyegetésről, amelyről tájékoztatta az utasokat. A biztonságos leszállást követően a gépen lévők épségben elhagyták a repülőket.

A lap úgy tudja, hogy több légitársaság járatát más, közeli repülőterekre irányították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.