Két brit IS-tagot öltek meg Kobanénál

Két londoni fiatalt öltek meg a szíriai határvárost védő kurd erők. Abu Abdullah al Habashi és Abu Dharda az Iszlám Állam (IS) oldalán harcoltak Kobane városánál.
A huszonegy éves Habashi közösségi oldalán támogatta a szélsőséges iszlamista szervezetet. A világhálón az IS két propagandavideójában is feltűnt.

A fiatal férfi Londonban nőtt fel, egy brit-eritreai családban. 16 éves korában tért át az iszlám vallásra.

Habashi korábban a BBC-nek beszámolt róla, hogy egyike volt azon kevés brit dzsihádistáknak, akik részt vettek az iraki és szíriai IS-harcokban. Családja többször megpróbálta őt meggyőzni, hogy térjen haza Nagy-Britanniába, de a fiú azt mondta, boldog a Közel-Keleten, és nem akar visszamenni.

A másik megölt IS-harcos, Dharda egy brit-szomáliai családban nevelkedett, London nyugati részén. A 20 éves fiatal 2013 decemberében, Törökországon keresztül utazott Szíriába.

Jelentések szerint 500 brit állampolgár harcol Szíriában az IS oldalán. Eddig 27-en veszthették életüket.

A brit külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy értesültek a két fiatal férfi haláláról. Hozzátette, hogy óva inti a brit állampolgárokat a Szíriába utazástól, ahol minden brit konzuli szolgálatot felfüggesztettek.

Mivel nincs képviseletünk Szíriában, nagyon nehéz bármilyen megerősítést kapni egy halálesetről vagy sérülésről, és nagyon korlátozottak a lehetőségek a brit állampolgárok támogatására. - fűzte hozzá a külügyi szóvivő.

Guardian megemlíti, hogy az IS továbbra is katonákat és fegyvereket küld Kobanéhoz, de eddig nem sikerült elfoglalniuk a szíriai határnál fekvő kurd várost.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.