Készenlétben állnak az amerikai hadihajók a szíriai térségben

Több amerikai romboló és egy repülőgép-hordozó vár parancsra a szíriai térségben. Közben az ENSZ üdvözölte Szíria bejelentését, hogy csatlakozik a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez.

A Szíria térségében lévő amerikai hadihajók felkészültek bármilyen katonai vonatkozású fejlemény kezelésére a közel-keleti országgal kapcsolatban - közölte csütörtökön a Pentagon szóvivője.

George Little egy washingtoni tájékoztatón elmondta, hogy nem kívánnak változtatni a hajók pozícióján. A Földközi-tengeren a szíriai partokkal szemben négy romboló, a Vörös-tengeren a Nimitz repülőgép-hordozó vár a parancsra, miután Barack Obama amerikai elnök leszögezte, hogy Szíriát katonai támadás fenyegetésével nyomás alatt kell tartani.

A rombolók mindegyikén több tucat Tomahawk típusú cirkáló rakéta van a tárolókban. Ezek az igazából robotrepülőgépek több mint ezer tengeri mérföldes távolságból is képesek precíz csapást mérni a célpontokra.

A Vörös-tengeren lévő Nimitz repülőgép-hordozó a világ egyik legnagyobb hadihajója. Kíséretében három további romboló van, amelyeknek a bevetési időszakát két héttel meghosszabbították a fejleményekre való tekintettel.

Ban Ki Mun üdvözölte a szíriai lépést

Az ENSZ főtitkára üdvözölte Szíria bejelentését, hogy csatlakozik a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez, miközben az ország nagykövete már tényként kezelte, hogy megtörtént a belépés.

Ban Ki Mun helyi idő szerint még csütörtökön kapott Damaszkuszból egy levelet, amely arról tájékoztatta, hogy Bassár el-Aszad elnök rendeletet adott ki Szíria csatlakozásáról az egyezményhez. Az üzenetben a szíriai kormány leszögezte, hogy kész teljesíteni az egyezményben megszabott kötelezettségeket, "még azelőtt is, hogy Szíriában hatályra emelkedne" a csatlakozás.

A főtitkár elégedettségét fejezte ki a fejlemény miatt, és bizakodásának adott hangot, hogy a genfi amerikai-orosz tárgyalásokon gyors megállapodás születik a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzéséről - mondta egy szóvivő.

A szíriai ENSZ-nagykövet egy nyilatkozatban kész tényként kezelte, hogy Szíria a konvenció tagjává vált Aszad elnök rendelete révén, de New York-i diplomáciai körökben nem mindenki értett egyet a procedurális lépések ilyen leegyszerűsítésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.