Késsel támadt rendőrre a turista a jeruzsálemi Szent Sír-templomnál

Egy izraeli rendőr rálőtt és súlyosan megsebesített egy turistát a kereszténység egyik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, miután a férfi késsel támadt rá.

Mint Smulik Ben Ruby rendőrségi szóvivő elmondta, pénteken este, amikor a templomot éjszakára be akarták zárni, az egyik férfi látogató nem akart távozni onnan. Először dulakodni kezdett a templom őrzőivel, majd késsel támadt az egyik papra. Később ellenállást tanúsított a helyszínre érkező rendőrökkel szemben is, egyiküket szintén késsel fenyegette. A rendőr gázspray alkalmazásával próbálta megfékezni, majd miután ez sem segített, fegyverét használta.

A férfit a mellén és a hasüregén - más jelentések szerint a lábán - kapott lőtt sebbel, súlyos állapotban kórházba szállították, ahol műtétet hajtottak végre rajta. A támadó nemzetiségét és tettének indítékait egyelőre nem közölték.

A Szent Sír-templom Jeruzsálem fallal körülvett Óvárosában található. Sok keresztény hívő zarándokol ide, mert a hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol Jézus Krisztust keresztre feszítették és eltemették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.