Nyertesek – az apadó jéghegyeknek köszönhetően hosszabb turistaszezonnal, több külföldi hajóval, több és termetesebb rénszarvassal, no meg tőkehallal. Mi jó kellene még? És mégis, már a grönlandiak is panaszkodnak. Egy helybéli vadász azon kesereg: "szörnyű a hőség", Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nuuki kísérője szerint pedig felborult az ökoszisztéma; nem tudni, mi következik.

Nuuk a dán koronához tartozó Grönland 15 ezres fővárosa. Amerikai külügyi illetékesek tréfálkoztak azon, hogyan oldja meg utak és elég szállodai férőhely nélkül a Sarkköri tanács e heti, miniszteri találkozóját. De tény, hogy Clinton személyében most először tette tiszteletét ilyen magas szinten - sőt egyesek szerint: egyáltalán - washingtoni illetékes ezen a fórumon. (Miközben Clinton - immár június végére remélt - budapesti útjára továbbra sincs hivatalos válasz.)

Pedig a tizenöt éve létező sarkköri tanács az észak-európai államok mellett az Egyesült Államokat, Oroszországot és Kanadát is magába foglalja, azaz a G8 államok közül hármat, és egyben a világ három legnagyobb kiterjedésű országát is tömöríti. Alaszkától Norvégiáig óriási energiamezőkről, katasztrófa- és környezetvédelemről, vagyis az éghajlatváltozással párhuzamosan egyre nagyobb tétekről van szó.

Az USA keze meg van kötve: a washingtoni kormány számára nélkülözhetetlen partner kongresszusban még a globális felmelegedést is sokan megkérdőjelezik, az energiapazarló "amerikai életforma" védelmében. - A mi politikai rendszerünkben kihívást jelent, hogy megtegyük a lépeseket, amelyeket nemcsak a tudomány követel meg, hanem az is, amit a szemünk előtt látunk - szabadkozott Nuukban Clinton.

A Sarkköri tanácsban is van megfelelője a kiotói jegyzőkönyvnek, azaz olyan nemzetközi alapdokumentum, amelyet Amerika nem léptetett életbe, és ezzel globális fekete báránynak számít. Ez a tengeri jogokról szóló, 1982-es ENSZ-egyezmény, amely azóta sem jutott túl a Capitoliumon.

De újabban észbe kapnak már Washingtonban, mondván: az Egyesült Államok így lemarad egy fontos globális játszmáról. James Steinberg külügyminiszterhelyettes a minap az Obama-adminisztráció egyik legfontosabb célkitűzésének nevezte a ratifikációt (amihez a kongresszusban kell lobbiznia), a The New York Times hasábjain pedig neves szerzők sürgették, azzal érvelve: az USA egyelőre katonai-gazdasági hátrányban marad e területen.

Arról írnak: az Egyesült Államok a jóváhagyással saját, úgynevezett kizárólagos gazdasági övezetén (EEZ) túl akár 600 mérföldig is (csaknem ezer kilométerig) jogot formálhat az erőforrásokban gazdag sarkkör feltárására. Emellett az amerikai bányavállalatok is kedvezőbb jogi helyzetbe kerülnének.