Kései sirató: „Az egyháznak nem szabad elhallgatnia a szexuális visszaéléseket”

– A gyermekeket meg lehet védeni, a hibákból tanulni lehet – hangzott el egy pedofilügyekről tartott római szimpóziumon. A katolikus papok által elkövetett zaklatások nyomán fizetett kártérítések és más anyagi terhek összege meghaladja a kétmilliárd dollárt.

Az egyháznak nem szabad elhallgatnia a szexuális bűncselekményeket – ezt hangsúlyozták szerdán a Rómában zajló, a témával foglalkozó nemzetközi szimpóziumon. – A gyermekeket meg lehet védeni, a hibákból tanulni lehet, és a visszaélések okozta válság segíthet az egyháznak a megújulásban – mondta felszólalásában Charles Scicluna máltai prelátus, a Hittani Kongregáció ügyésze, a pedofilügyek elleni fellépés legfőbb vatikáni illetékese a római Pápai Gergely Egyetemen zajló Towards Healing and Renewal (A gyógyulás és megújulás felé) című nemzetközi tanácskozáson.

Scicluna az áldozatok méltóságának védelmét és az omertának, azaz a hallgatás törvényének egyházon belüli felszámolását hangoztatta, és XVI. Benedek korábbi kijelentéseit idézve a polgári hatóságokkal való együttműködést szorgalmazta. „Ott, ahol az egyház cselekszik, a visszaélések száma csökken" – jelentette ki Scicluna az Egyesült Államok példáját említve. Elmondta, hogy az utóbbi tíz évben a vatikáni Hittani Kongregáció négyezer esetről értesült és ebből ezer esetet 2010–2011 között jelentettek Európából, ahol a visszaélések az USA-hoz, Kanadához és Ausztráliához képest később kerültek felszínre. „Mély aggodalomra Európa ad okot, ahonnan egyre több, viszonylag régi esetről értesülünk, de az, hogy valami régen történt, még nem azt jelenti, hogy válasz nélkül kell hagyni" – fogalmazott Scicluna. Hozzátette, hogy a "hívőknek az a bizonyosság kell, hogy az egyház tiszteletben tartja a törvényeket. Ha egy esetet jeleznek neki, a püspöknek kötelessége vizsgálatot indítani, és az érintett egyházi személy szolgálatát már a vizsgálat kezdetétől korlátozhatja a 2010-ben éppen ezért módosított kánonjog értelmében".

A klérus által elkövetett szexuális visszaélésekből származó egyházi anyagi teher meghaladja a kétmilliárd dollárt – mondta el Michael Bemi az áldozatokat támogató amerikai National Catholic Risk Retention Group nevében. Hozzátette, hogy a kártérítések kifizetésénél is nagyobb a lelki sérülés értéke, melyet a több ezer áldozat és családjaik szenvedtek el, és az egyházat beárnyékoló botrány súlya, mely eltávolította az egyháztól a laikusokat.

A hétfőn kezdődött és csütörtökön véget érő szimpóziumon felszólalt egy áldozat is, a 62 éves ír Marie Collins, akit 13 évesen egy pap erőszakolt meg. A tanácskozáson 110 püspöki konferencia küldötte, 30 szerzetesrend elöljárója, kánonjogászok, pszichiáterek vesznek részt. A magyar egyházat Ternyák Csaba egri érsek képviseli. A találkozó lezárásakor kezdi el tevékenységét a Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézete által Münchenben létrehozott Gyermekvédelmi Központ.

A pedofilügyek elhallgatásában résztv vevő ír bíboros, Sean Brady a Szent Patrik-napi mise után, az észak-írországi Armagh városában. Az európai esetekre jelentős késéssel derült fény
Sean Brady bíboros a Szent Patrik-napi mise után, az észak-írországi Armagh városában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.