Kerülő úton fogadtatnák el Brüsszellel Székelyföldet

Egyetlen Erdélyből indult európai polgári kezdeményezés maradt „talpon” az eddig előterjesztett három közül.

Az Erdélyi Magyar Néppárté után a Székely Nemzeti Tanács beadványát is visszadobta az Európai Bizottság – arra hivatkozva, hogy a jogalkotási javaslat nem tartozik a hatáskörébe. A harmadik, még Brüsszel válaszára váró Minority SafePack koordinátora, Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) alelnöke és az RMDSZ külügyi titkára szerint a közösen elindított kisebbségvédelmi kezdeményezés esélyei érintetlenek. A 2009-ben életbe lépett uniós lisszaboni szerződés szerint egymillió aláírás összegyűjtésével az EU-állampolgárok is kezdeményezhetik uniós jogszabályok megalkotását vagy módosítását. Fontos feltétel, hogy az érintett területen az Európai Bizottság hatáskörébe tartozzon a jogalkotási javaslatok előterjesztése.

Székely zászló a dunaszerdahelyi polgármesteri hivatal homlokzatán
Székely zászló a dunaszerdahelyi polgármesteri hivatal homlokzatán

A Székely Nemzeti Tanács olyan jogszabály megalkotását kérte, amely biztosítaná, hogy a tagállamok betartják a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi vállalásaikat, meghatározná a nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkező „nemzeti” régiókat, illetve név szerint felsorolná ezeket, „a vonatkozó nemzetközi normák és az illető nemzeti közösségek akaratának figyelembe vételével”. Magyarán: az SZNT kerülő úton fogadtatná el Székelyföldet, mint sajátos jogállású régiót a terület létét is tagadó Bukaresttel. A brüsszeli bizotttság elutasító válaszára reagálva Izsák Balázs SZNT-elnök közölte: az Európai Bírósághoz fordulnak, és kérik, hogy kötelezze a bizottságot a polgári kezdeményezés bejegyzésére.

Az Erdélyi Magyar Néppárt már korábban kedvezőtlen választ kapott a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló kezdeményezésére. Az ügy pikantériája, hogy a kezdeményezést nem az európai polgári kezdeményezésének nyilvántartásában illetékes főosztályhoz, hanem a Europe Direct információs szolgálathoz nyújtották be. A kapott, tájékoztató jellegű „álláspont” lényegében arról szól, hogy az uniónak nincs általános hatásköre a kisebbségek ügyében. Márpedig az RMDSZ kezdeményezése pontosan ezt a tematikát érinti. Nem véletlen, hogy sokan – köztük Izsák Balázs SZNT-elnök – eleve esélytelennek tartották. Vincze Lóránt másként látja a helyzetet.

– Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács elkövette azt a hibát, hogy nemzetközi szerződésekre hivatkozott. Ezek betartatása egyértelműen nem uniós kompetencia. Továbbra is úgy érzem, hogy az RMDSZ kezdeményezése szilárd alapokon nyugszik, sikerült olyan jogi megalapozást adnunk neki, amely elfogadható – fejtegette lapunknak Vincze. – Egyébként a mi javaslatunk tartalmazza az elutasított kezdeményezések tematikáit is. Az egyik ilyen a SZNT kezdeményezésének lényegét jelentő regionális politika, amely a mi kezdeményezésükben is benne van, csak teljesen más, európai köntösbe öltöztetve – fűzte hozzá. Vincze szerint biztosra menni nem lehet, de jó esély van arra, hogy az RMDSZ és a partnerei által indított polgári kezdeményezés átmenjen a szűrőn. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi kérdés szabályozása nem tartozik közösségi jogkörbe, viszont az EU ebben a témakörben is megfogalmazhat politikákat, javaslatokat.

Egy hónap múlva jöhet a brüsszeli válasz

A Minority SafePack célja a kisebbségi témában fellelhető eddigi szabályozások egységes rendszerbe foglalása, illetve megerősítése. Újdonság lenne például, hogy a szellemi tulajdon az unió bármelyik hivatalos nyelvén, határoktól függetlenül bejegyezhető lenne. A kezdeményezők javasolják továbbá a kisebbségek politikai képviseletének erősítését. Az EU-nak összesen 40 millió kisebbségben élő polgára van, és e közösségek legnagyobb részének nincs politikai képviselete sem az országában, sem az uniós intézményeknél. Ez a kezdeményezők szerint az előterjesztés egyik erőssége is: a negyvenmillió potenciális támogató. A kezdeményezők hét fejezetbe foglalva tucatnyi intézkedést javasolnak. Beiktattak egy védzáradékot is, amely leszögezi: a felsorolt intézkedések mindegyike önálló javaslatnak tekintendő, elutasítása nem jelentheti a többi felvetés elvetését is. Az Európai Bizottságnak szeptember közepéig kell válaszolnia a megkeresésre, ezután indulhat az egymillió aláírás összegyűjtése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.