Kerry: Oroszország a legitim ellenzéket támadja Szíriában

Oroszország a legitim ellenzéket támadja Szíriában, és ezen változtatnia kell, hogy legyen esély a békére - mondta John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta: a következő hetekben dől el, hogy lehetséges-e a politikai rendezés Szíriában, vagy a csaknem öt éve tartó polgárháború egy még szélesebb konfliktussá terebélyesedik.

A béke esélyének megteremtéséhez pedig az is szükséges, hogy Oroszország más célok ellen fordítsa fegyvereit, amelyek csapásait eddig nemcsak a legitim ellenzék, hanem a civil lakosság is megszenvedte - mondta John Kerry.

Kiemelte, hogy a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) pénteki müncheni megállapodása értelmében az ENSZ segélyszállítmányait legkésőbb vasárnap el kell indítani a harcok miatt a külvilágtól elzárt települések felé.

Hozzátette, hogy a szíriai polgárháború a legsúlyosabb humanitárius válság a második világháború óta, és következményei messze túlmutatnak a közel-keleti térségen. Ezzel összefüggésben a nemzetközi menekültválságról kiemelte, hogy az "szinte példátlan" kihívás elé állította az Európai Uniót, a német kormány menekültpolitikájáról pedig azt mondta, hogy az a "politikai bátorság" példája.

Az EU-t nemcsak a menekültválság sújtja, hanem egyebek mellett a brit uniós tagság körüli "aggodalmak" is, Barack Obama amerikai elnökben és az amerikai emberekben azonban az a szilárd meggyőződés él, hogy "amint oly sokszor, úgy most is az EU minden korábbinál erősebben kerül ki a nehézségek közül, feltéve, hogy egységes marad és közös válaszokat dolgoz ki a kihívásokra" - mondta az amerikai külügyminiszter.

Hangsúlyozta: hazájának "elemi érdeke az EU sikere", és az is, hogy "egy nagyon erős Nagy-Britannia az erős EU tagja maradjon".

Washington a transzatlanti gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is érdekelt, és az a célja, hogy még idén lezárják az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű szabadkereskedelmi és piacharmonizációs szerződésről szóló tárgyalásokat - mondta John Kerry. Hangsúlyozta: a TTIP eszköz a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzésére, és nem fenyegeti az uniós fogyasztóvédelmi vagy egyéb szabványokat.

Az Egyesült Államok és az EU az Ukrajna elleni "többszöri orosz agresszió" ügyében is egységes - tette hozzá John Kerry, leszögezve, hogy az Oroszország elleni szankciók érvényben maradnak, "amíg csak szükség lesz rájuk", és Ukrajna támogatását is folytatják, egészen addig, ameddig a minszki megállapodás végrehajtása révén "teljes mértékben biztosított lesz Ukrajna szuverenitása és integritása".

Oroszországnak tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását, mint ahogy más országoktól is elvárja, hogy tiszteljék Oroszország szuverenitását, és csak két választása van: az ukrán válság politikai rendezését szolgáló minszki megállapodások hiánytalan végrehajtása, vagy a gazdaságát sújtó szankciók további következményeinek elszenvedése - mondta John Kerry.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.