Keresztényellenes terrortámadástól tartanak az olasz hatóságok

Tovább erősítették a biztonsági készültséget Róma városában a decemberben kezdődő szent év közeledtével. Az olasz hatóságok szerint a merényletek veszélyének növekedésére mutat, hogy Bangladesben terrorakcióban meggyilkoltak egy olasz önkéntest.

A fenyegetettség szempontjából az olasz belügyminisztérium és titkosszolgálat is aggasztó jelzésként értékelte az önkéntes meggyilkolását - értesült a Corriere della Sera című olasz napilap kedden. 

Az ötvenéves Cesare Tavellát hétfőn az ázsiai ország fővárosában, Dakkában egy csoport fegyveres a nyílt utcán szabályosan kivégezte. Az olasz férfi egy holland civil szervezet önkénteseként kisvállalkozók képzésében vett részt Bangladesben. A támadást az Iszlám Állam (IS) dzsihadista fegyveresei vállalták magukra.

Az olasz hatóságok aggodalmát az váltotta ki, hogy az Iszlám Állam a merényletet követő üzenetében hangsúlyozta, "keresztest" öltek meg. Ez volt az első alkalom, hogy az Iszlám Állam terroristái szándékosan egy olasz állampolgárt vettek célba. A tunéziai Bardo Múzeumban márciusban elkövetett terrorakció túszai között olaszok is voltak, de számos más nyugati állampolgárságú turistával együtt.

Az olasz hatóságok szerint Tavella meggyilkolása keresztényellenes akciókat indíthat el a Vatikánban és Rómában a december 8-án kezdődő szent év közeledtével.

"Róma nem kerül katonai felügyelet alá" - jelentette ki ugyanakkor Angelino Alfano olasz belügyminiszter. Valójában az olasz főváros bazilikáit és főbb műemlékeit már évek óta a fegyveres erők katonái védik.

A 2016. november 20-ig tartó szent év hónapjaiban Róma számos részét teljesen lezárják a forgalom elől. A város kiemeltebb pontjain a gyalogosokat is fémdetektorral ellenőrzik majd. A tervek szerint biztonsági gyűrű övezi majd a Szent Péter tér és a Vatikán környékét, amelyeket csak kijelölt kapukon keresztül lehet majd megközelíteni. A Corriere della Sera úgy tudja, hogy az olasz biztonsági hálózat leginkább egyéni akcióktól, a tömegből nehezen kiszűrhető "magányos terroristától" tart.

Az újság szerint a szent év biztonságát tartotta szem előtt Matteo Renzi olasz miniszterelnök is, amikor az utóbbi napokban többször hangsúlyozta, hogy Olaszország nem vesz részt a Szíriában zajló katonai akciókban.

A Ferenc pápa által meghirdetett szent év alatt több mint 30 millió zarándokot és turistát várnak Rómába. A becslések szerint a rendezvényekkel összefüggésben 8 milliárd eurót (2400 milliárd forint) fognak az olasz fővárosban elkölteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.