Keresztényeket mészároltak le Kongóban

Feltehetőleg ugandai lázadók öltek meg negyvenöt civilt Kelet-Kongó egyik templomában karácsonykor. A katolikus híveket bozótvágó késekkel kaszabolták le, utána az útjukba kerülő településeken gyilkoltak válogatás nélkül.

Negyvenöt civilt öltek meg Kelet-Kongó egyik templomában karácsony másnapján feltehetően az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű ugandai szervezet lázadói – tájékoztatott hétfőn az ugandai hadsereg túlélők és szemtanúk vallomásai nyomán. A katolikus templomban összegyűlt híveket bozótvágó késekkel kaszabolták le. December 25-én, 26-án és 27-én is falvakat támadtak meg, lemészároltak mindenkit, aki csak útjukba került, felgyújtották a házakat is. Áldozataik számát összesenkétszázra teszik.

Az LRA mintegy húsz éve működik. Jogvédők és segélyszervezetek civilekkel szemben elkövetett kegyetlenkedéseiről számolnak be, a lázadók vezetőit körözi a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság. A konfliktus átterjedt a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részére és Szudán déli részére is, és a három ország nemrégiben együttesen indított akciót az LRA felszámolására, mert vezetője, Joseph Kony nem volt hajlandó békét kötni.

A szervezet tagadja a mészárlás vádját és  független vizsgálatot követel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.