Kényszermegoldás az amerikai költségvetésben

Kényszermegoldásként kétnapos áthidaló büdzsét fogadott el csütörtök éjjel az amerikai kongresszus mindkét háza, mivel váratlan akadályok miatt a szenátusnak az éjféli határidőig már nem maradt ideje megvitatni azt a költségvetési törvénytervezetet, amely a pénzügyi év végéig, szeptember 30-áig finanszírozná a szövetségi kormányzat működését.

A szavazás után Barack Obama elnök is jóváhagyta az áthidaló megoldást, amelynek célja, hogy a hosszan tartó rendezés eléréséig megakadályozza a kormányzat részleges megbénulását.

Előzőleg a képviselőház csak jelentős késlekedés után, késő este szavazta meg 219:206 arányban az 1100 milliárd dolláros, a pénzügyi év végig szóló átmeneti költségvetési tervezetet, mert annak egyes rendelkezései ellen - a kongresszus vezetőinek megegyezése ellenére - fellázadt az alsóházi demokraták bal- és a republikánusok jobbszárnya. A demokrata többségű szenátus a következő két napban várhatóan elfogadja a büdzsét.

A szeptember 30-áig szóló kormányfinanszírozási törvénytervezet egyébként a belbiztonsági minisztérium működését csak február 27-éig finanszírozná, ehhez a kérdéshez a honatyák már csak az új összetételű, mindkét házban republikánus többségű kongresszusban fognak visszatérni.

A két ház vezetőinek szerdai megállapodása ellenére csütörtökön a képviselőházban váratlanul drámai helyzet állt elő, mert a képviselőházban a demokraták legliberálisabb és a republikánusok legkonzervatívabb csoportjai elutasították a kormányfinanszírozási csomag megszavazását.

Az a merőben szokatlan helyzet alakult ki, hogy az egyik oldalról Barack Obama elnök és Harry Reid, a szenátusi demokrata többség elnöke, a másikról pedig John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke - akik az elmúlt négy év költségvetési vitáiban a barikád ellentétes oldalán harcoltak - ezúttal vállvetve próbálták meg jobb belátásra bírni saját pártjuk zendülőit.

A demokrata lon leginkább az keltett felháborodást, hogy a kompromisszumos törvénytervezet enyhítené a 2008-as pénzügyi válság nyomán elfogadott Dodd-Frank reformcsomag egyes, a bankok által kifogásolt rendelkezéseit, és hogy a gazdag donorok számára lehetővé teszi a pártok országos tanácskozásainak és székházainak, valamint a szavazat-újraszámlálásoknak az eddiginél bőkezűbb támogatását. A jobboldalon pedig az kifogásolták, hogy a tervezet nem lehetetlenítené el Obama elnök egyoldalúan, rendeleti úton meghirdetett bevándorlásügyi reformját.

Washingtonban tavaly december 10-én, a szövetségi kormányzat októberi részleges megbénulását követően jelentették be, hogy két évre szóló kompromisszum született a szövetségi költségvetésről, amit eddig be is tartottak. Ezért is okozott kellemetlen meglepetést, hogy a csütörtök éjjel lejáró határidőt csak egy 48 órás ideiglenes megoldással lehetett áthidalni. (December 11-én éjfélkor egy, a szövetségi kormány finanszírozásáról szeptember 19-én elfogadott kongresszusi határozat járt le.)

A most megmutatkozó súrlódások megfigyelők szerint azt vetítik előre, hogy Obama elnök kormányzásának utolsó két évében, főleg miután a képviselőház után a szenátusban is a republikánusok kerülnek többségbe, Washingtonban változatlan kérlelhetetlenséggel folynak majd a pártcsatározások.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.