Kényszerkezelik Timosenkót?

Julija Timosenko ügyvédje és pártja az ukrán hatóságok hivatalos tájékoztatását cáfolva azt állítja, hogy az elítélt volt miniszterelnököt akarata ellenére szállították péntek este kórházba a harkivi börtönből.

Az UNIAN ukrán hírügynökség idézte szombaton Szerhij Vlaszenkót, a bebörtönzött kormányfő ügyvédjét, aki szerint Raisza Mojszejenko helyettes egészségügyi miniszter és Jevhenyij Baras, a harkivi börtönhatóságok vezetője gyakorlatilag maga erősítette meg, hogy Timosenkót beleegyezése nélkül szállították át a kacsanyivkai női börtönből a harkivi vasutaskórházba (Ukrzaliznici). Előzőleg Mojszejenko azt mondta, hogy Timosenko nem hajlandó alávetni magát orvosi vizsgálatnak, amíg nem találkozott az ügyvédjeivel.

Vlaszenko felhívja a figyelmet arra is, hogy amikor Timosenkót korábban két órára kivizsgálásra vitték a kórházban, az orvosok írásos beleegyezését kérték ehhez, de ezúttal ez nem történt meg. A Timosenko vezette Haza pártja is osztja az ügyvéd aggodalmait, s követeli a hatóságoktól, haladéktalanul engedélyezzék, hogy Vlaszenko kapcsolatba léphessen a védencével.

A börtönhatóságok szombatra virradóra arról tájékoztatták a közvéleményt, a súlyos hátfájdalmakra panaszkodó Timosenko maga kérte az átszállítást a kórházba, miután előzőleg megismerkedett azzal a szakvéleménnyel, amelyet német orvosok adtak a kórházról, javasolva, hogy ott kezdődjék meg a rehabilitációja.

A Haza ezután honlapján nyilvánosságra hozta a német orvosok állásfoglalását, s az ellentmond annak, amit a börtönhatóságok állítottak. A német orvosok szerint „ha figyelembe vesszük a beteg különleges problémáit és kórtörténetét, nem tűnik valószínűnek, hogy az ottani gyógykezelése sikeres lesz". A német orvosok szerint égető szükség van az elítélt pszichoszomatikus kezelésére, de a kórházban nem láttak olyan osztályt, amely ezzel foglalkozna.

Timosenkót – a 2004-es „narancsos forradalom” vezéralakját – októberben ítélte egy kijevi bíróság hétévi börtönre a 2009. évi orosz–ukrán gázárszerződések megkötése során elkövetett hivatali visszaélés vádjával. Az elítélt a börtönben erős hátfájdalmakra panaszkodott, ezért február közepén független nemzetközi szakorvosi bizottság –amelynek német, kanadai, illetve vezető ukrán orvosok voltak a tagjai – vizsgálta meg, s javasolta kórházi gyógykezelését.

Timosenko-hívek tüntetése a kijevi fellebbviteli bíróság közelében decemberben. Nincs olyan osztály, amely a kórházban vele foglalkozhatna
Kijev, 2011. december 14. Julija Timosenko volt ukrán kormányfő támogatói tüntetnek a kijevi fellebviteli bíróság közelében, ahol az elítélt távollétében megkezdődött a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt Timosenko fellebbviteli perének soron következő tárgyalási napja. A vádakat tagadó és magát politikai bosszú áldozatának tartó politikusnő rossz egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg. (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.