Kenyai támadás: "Az iszlamista harcosok válaszoltak a szent hívásra"

A kenyai rendőrség számos gyanúsítottat tartóztatott le a Mpeketoni robbantásokkal kapcsolatban. Az ország keleti részén, az Indiai-óceánhoz közelében található városban vasárnap 60 ember halt meg, mikor két egymást követő bomba robbant.

„ Néhány gyanúsítottat, köztük egy, a támadók által használt jármű sofőrjét és tulajdonosát is letartóztattuk" – mondta a kenyai rendőrfőnök szerdán. „Több gyanúsítottat, köztük a vezetőket is kihallgatjuk."

Annak ellenére, hogy az al-Shabaab, muszlim csoport azonnal magára vállalta a felelősséget, a kenyai elnök Uhuru Kenyatta a helyi politikai hálózatokat és egy másik, bűnözői csoportokat támogató hálózatot hibáztatott – írja az al-Dzsazíra. Az iszlamista csoport szerdán ismét megerősítette felelősségét a történtek kapcsán.

„ A Mpeketoni merényletet Mudzsahedin Ifjúsági Mozgalom (az al-Shabaab másik neve) vezetősége rendelte el, megtorlásképp, amiért Kenya muszlimokat ölt meg Kenyában és Szomáliában. Az iszlamista harcosok válaszoltak a szent hívásra" – mondta a szervezet katonai szóvivője egy sajtótájékoztatón, amit az al- Shabaab rádiója közvetített.

A szóvivő szerint a csoport támadói a robbantást követően 10 óráig tartották ellenőrzésük alatt a várost. A szervezet azt is közölte, hogy egy közeli faluban további 20 áldozatot szedtek hétfő este. A kenyai hatóságok korábban kilenc halottról értesítették a médiát.

A kenyai kormány tagadta azokat a híreket, miszerint nőket raboltak el a támadók. Ezt a kenyai Vörös Kereszt is megerősítette.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.