Kenyában engedélyezték a poligámiát
A törvényt még március 21-én, éjszakába nyúló éles viták után fogadta el a nairobi parlament. Eredetileg úgy volt, hogy az első feleségek vétójogot kapnak az utánuk következő házastársakat illetően, de ezt a végül kiszavazták a jogszabályból. Emiatt több képviselő asszony is kiviharzott az ülésteremből. Együkük, Junet Mahammad akkor a vitában úgy nyilatkozott, az első feleségnek joga van tudni, ki követi a hitvesi ágyban. „Tudjuk, hogy a férfiak jobban félnek a nők nyelvétől, mint a tűztől" – ironizált később a vétójogon Mahammad egyik képviselőtársa.
Kenyában a poligámia hagyomány, és a törvényt többnyire azzal is védik, hogy csak ezt a hagyományt szentesíti. Ettől függetlenül a kenyiai ügyvédnők szövetsége az elnöki aláírás után azonnal jelezte, hogy fellebbezni fog a jogszabály ellen.