Kenőpénzek a Kuba elleni blokádért

Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága csütörtökön vitát kezdett a kubai utazások tilalmáról.

Mióta Barack Obama beváltotta választási kampányában tett ígéretét, s a kubai amerikaiak immár korlátozás nélkül látogathatják meg rokonaikat a karibi szigetországban, a törvényhozás mindkét házában köröznek már kezdeményezést az 1960 óta érvényben lévő utazási tilalom feloldásáról.

Richard Lugar republikánus szenátor és Howard Berman, a képviselőház külügyi bizottságának demokrata elnöke a hét elején egyaránt úgy foglalt állást: „anakronisztikus”, hogy miközben bárhová, így katonai diktatúrák irányította, avagy háború sújtotta országokba – mint Mianmar, Észak-Korea, Szudán, avagy Afganisztán – lehet utazni, egyedül Kuba a kivétel.

Épp a képviselőházi vitát megelőzően hozta nyilvánosságra egy független csoport, a Public Campaign jelentését arról, hogy a Castro-ellenes lobbi 2004, tehát Bush-elnök második mandátuma óta mintegy 400 törvényhozót, vagy képviselőjelöltet „kent meg” összesen több mint 10 millió dollár pénzadománnyal a Kuba elleni embargó, így az utazási tilalom fenntartása érdekében.  A pénzeket a 2003-ban alapított USA-Kuba demokrácia elnevezésű csoport akcióbizottsága gyűjtötte a honatyák meggyőzésére.

Személyenként 150-350 ezer dollárról van szó, és többek között McCain republikánus elnökjelölt is szerepel a listán 183 ezer dollárral. A Miami Herald szerint republikánus és demokrata honatyák egyaránt vannak a „lekenyerezettek” között. A listát Lincoln Diaz-Balart vezeti 367 ezer dollárral, aki legutóbb magabiztosan azt nyilatkozta: nem áll fenn az embargó feloldásának veszélye, mert „ellenőrzés alatt van a törvényhozók többsége”. A Public Campaign jelentésében azt írta, hogy legalább 18 honatya módosította álláspontját a pénzadomány hatására.  David Donelly kampányigazgató szerint ezek a „kenőpénzek” nem törvényellenesek, de „csapdát” jelentenek: a képviselő nem azt teszi, amit választói, hanem, amit az adományozók várnak el tőle. 

Michael Douglas októberi kubai útján.
U.S. actor Michael Douglas (C) listens to Patricia Rodriguez, an official from the historian's office, in Old Havana October 27, 2009. REUTERS/Stringer (CUBA ENTERTAINMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.