Kémügy fenyegeti a chilei-perui kapcsolatokat

A hagyományosan jó chilei-perui kapcsolatok romlásával fenyeget egy kémbotrány, amely az utóbbi két hétben pattant ki a két szomszédos ország között. A két államfő az előzetes tervekkel ellentétben nem tart kétoldalú találkozót a szingapúri APEC-csúcson.

A perui hatóságok pénteken letartóztattak két perui katonatisztet azzal a gyanúval, hogy kémkedtek Chile javára, illetve letartóztatási parancsot adtak ki feltételezett felbujtóik, két chilei katonatiszt ellen. Utóbbiak kiadatását valószínűleg kérni fogják Santiagótól.

José Antonio García Belaúnde perui külügyminiszter barátságtalannak és sértőnek nevezte a Chiléből érkező "kémtámadást". Kifejezte abbéli reményét, hogy Chilében vizsgálatot indítanak az ügyben, és felelősségre vonják a tetteseket. Már a szingapúri APEC-csúcson bejelentette, hogy országa konzultációra hazahívta santiagói nagykövetét, illetve, hogy az előzetes tervekkel ellentétben a csúcs keretében vasárnap nem találkozik egymással Alan García Pérez perui és Michelle Bachelet chilei elnök. Ezenkívül a perui elnök már hétfőn hazautazik Szingapúrból "a kémügy tisztázása" végett - tette hozzá.

A chilei kormány cáfolja, hogy bűnrészes volna az ügyben. "Visszautasítunk minden olyan vádat, amely szerint a chilei kormány bármi törvényelleneset tett volna a két ország kapcsolatában" - mondta szintén Szingapúrban Mariano Fernández Amunátegui chilei külügyminiszter.

Az egyik letartóztatott perui tiszt, bizonyos Victor Ariza Mendoza, 45 éves hírszerző technikus. Azzal vádolják, hogy 2005 szeptembere óta kémkedett, államtitkokat szolgáltatott ki, és pénzt mosott Chile javára. Ariza beismerte tetteit, és bevallotta, hogy havonta 3 ezer dollárt kapott szolgálataiért. A másik perui katonatiszt kilétét nem hozták nyilvánosságra. A helyi sajtó szerint a chileiek 2002-ben szervezték be Arizát, amikor Santiagóban volt kiküldetésben. Egy perui kollégája azonban gyanút fogott vele kapcsolatban, majd a hazai kémelhárítás csapdát állított neki.

A két dél-amerikai országnak kiterjedt gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai vannak egymással. Ezeket időnként feszült időszakok tarkítják, főleg katonai és területi ügyek miatt, részben az 1879-83-as háború örökségeként. A háborút Chile nyerte meg, majd magához csatolta Peru területének egy részét. A veszteség okozta seb még ma is érzékenyen érinti Perut. Lima rendszeresen azzal vádolja Chilét, hogy túlzott mértékben fegyverkezik, sőt időnként azzal is, hogy háborúra készülődik. Chile erre az utóbbi napokban is szolgáltatott alapot azzal, hogy kiderült: amerikai radarokat és rakétákat akar vásárolni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.