Keményen visszavágtak a kormányzati arroganciának

Eredményes lett a dél-szlovákiai Bősön vasárnap megtartott referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 58,46 százaléka vett részt. Közülük 96,67 százaléka ellenezte a menekülttábor újranyitását.
Lapunknak nyilatkozva a szlovák belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a népszavazás kiírása és megtartása törvényes, de nem ügydöntő, mert a kormányt semmi sem kötelezi arra, hogy a továbbiakban az eredmény alapján cselekedjék – közölte Michaela Paulenová. – Ezt mi is jól tudjuk, de valójában ez a voksolás az egyetlen lehetőség volt arra, hogy a több mint ötezer lakos kifejezze tiltakozását a menekültek befogadása miatt – közölte Jakus Zoltán, a voksolást kezdeményező petíciós bizottság elnöke.

Fenes Iván bősi polgármester érdeklődésünkre megelégedettségének adott hangot, hogy a helyi lakosok többsége az ellenpropaganda ellenére – amely azt hangoztatta, hogy a népszavazásnak nincs értelme – civil kurázsiról és a szülőföldje iránti felelősségről tett tanúbizonyságot. – Tulajdonképpen a kormány arroganciája vezetett a vasárnapi referendumhoz, ugyanis velünk senki sem egyeztetett, nagyközségünk önkormányzata is csak az újságokból értesült arról, hogy néhány héttel ezelőtt az osztrák és a szlovák belügyminiszter szerződést írt alá, amely alapján a túlzsúfolt traiskircheni menekülttábor gondjainak enyhítésére ideiglenesen a vízerőmű egykori munkásszállójában – amely jelenleg a Szlovák Műszaki Egyetem tulajdona – helyeznek el ötszáz személyt addig, ameddig odaát elbírálják menedékjogi kérelmeiket. Állítólag legfeljebb három-négy hónapig lesznek itt, de aztán újak jöhetnek, akár öt évig. Minket hivatalosan senki senki sem tájékoztatott minderről. Ami a legrosszabb, hogy valószínűleg szabadon mozoghatnak majd a menekültek, ráadásul az épület nincs is elkerítve. Olyasmi meg nyilván egyetlen uniós tagországban sincs, mint nálunk, ahol a magyarországi Vámosszabadit is beszámítva, húsz kilométeres körzetben a negyedik menekülttábor lesz a bősi. Ráadásul az itteni épülettől alig néhány méterre működik a vízerőmű, ami súlyos biztonsági kockázatot is jelenthet, hiszen sokat hallunk és olvasunk arról, hogy a menekültek között terroristák is rejtőzhetnek – mutatott rá Fenes Iván.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.