Keményen kiakadt Magyarországra a Simon Wiesenthal Központ

Mark Weitzman, a Simon Wiesenthal központ gyűlölet-bűncselekményeket és terrorizmust vizsgáló kutatócsoportjának a vezetője kritizálta a székesfehérvári vezetést és általában a magyar hatóságokat a városban tartott hétvégi szélsőjobboldali megemlékezés miatt.
Weitzman szerint – írja az Ynetnews – német és az oldalukon harcoló magyar egységek kitörését ünneplő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és a Új Magyar Gárda nyilasokat éltető rendezvénye újabb kísérlet volt a holokauszt tetteseinek ünneplésére. Nehezményezte továbbá azt is, hogy hivatalosan nem ítélték el az eseményt.

A székesfehérvári polgármester, Cser-Palkovics András ugyan kiadott egy elítélő nyilatkozatot, ebben azonban gyakorlatilag ugyanolyan természetű provokációnak tüntette fel a nyilas megemlékezést és a Hóman-szobor elleni tavalyi tüntetést, és magáról a kitörésről mindössze annyit jegyzett meg, hogy annak nincs köze a városhoz.

„Politikai és történelmi képmutatás, hogy a magyar hatóságok elmulasztották elítélni az eseményt, különös tekintettel arra, hogy jelenleg Magyarország a Nemzetközi Holokauszt-megemlékezési Szövetség elnöke” – szögezte le Weitzman a megemlékezés kapcsán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.