Kemény vajúdás vár Szlovákiára

Andrej Kiska hétfőn délelőtt bejelentette, hogy kedden megbízza kormányalakítással Robert Ficót, a múlt szombati szlovákiai parlamenti választásokon győztes párt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét.

Az államfő rövid nyilatkozatban értékelte a voksolásokat, amelyek véleménye szerint is nem várt eredménnyel zárultak. Felhívta a politikusok figyelmét arra, hogy a választópolgárok immár hangosan tiltakoztak a közélet fonákságai, valamint amiatt, hogy a gyakorlatban nem érvényesülnek az állam által hirdetett értékek. Az elnök így folytatta: „Az elkövetkező hetek, hónapok legfontosabb feladata az állami szervek tekintélyének és az állampolgárok igazságérzetének megerősítése lesz. A választások eredményei pedig azt mutatják, hogy van olyan újdonsült parlamenti párt, amellyel nem szabad szövetkezni. Más politikai erőkkel viszont nagyon nehéz lesz, de nem tartom lehetetlennek a közös nevező kivajúdását” – szögezte le az államfő.

Bejelentette azt is, hogy hétfőn és kedden sorban fogadja a parlamentbe bejutott pártok elnökeit, kivéve a szélsőséges Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) vezetőjét, Marián Kotlebát. Ezeken a találkozókon arról szeretne értesülni, hogy milyen kormánykoalíció létrehozására mutatkozik reális esély.

Hétfőn délben Bugár Bélával, a Most-Híd párt elnökével folytat eszmecserét. Kedden találkozik Robert Ficóval, aki ma Brüsszelbe, az uniós csúcsra utazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.