Kémek a lokálban
A hidegháborúban legalább valódi kémek voltak. Hadititkokat loptak, embereket csempésztek határokon át, néha kényszerből még gyilkoltak is. Ehhez képest az újonnan kipattant spanyol megfigyelési ügy (fennköltebben: kémhistória) szánalmas belpolitikai történet, leginkább a magyar UD Zrt. máig kibogozhatatlan ügyleteihez hasonlít.
A botrány a madridi tartományi kormányban robbant ki, ahol a Néppárt (PP) politikusai a jelek szerint egymást figyelték meg. A főszereplő Francisco Granados, a párt helyi főtitkára és belügyi tanácsosa, aki az El País információi szerint saját kémhálózatot működtetett. A több mint negyven főből álló, természetesen közpénzből finanszírozott csoport feladata az volt, hogy bizalmas információkat szerezzen Granados főnökének, Esperanza Aguirre asszonynak pártbeli riválisairól.
Ezt persze most minden érintett tagadja, Aguirre ilyesmire soha nem adott utasítást, sőt, szerinte az egész a szocialista párt (PSOE) műve. Elvégre nem a Néppárt, hanem éppenséggel a PSOE elmúlt két évtizede volt tele megfigyelési ügyekkel – emlékeztetett csütörtökön arra, hogy Narcis Serra a védelmi miniszternek a kilencvenes évek közepén azért kellett lelépnie, mert „a királytól lefelé mindenkit megfigyelt”.
A mostani kémkirály Granados ellenben azt állítja, hogy ő csupán egyes épületek biztonsági ellenőrzésére kérte fel a volt rendőrfelügyelőt, aki a kémhálózatot irányította. A rendőrfelügyelő már beszédesebb, szerinte korrupciógyanús ügyekben nyomoztak, főként szocialista politikusok ellen. Találtak is egyet s mást, főleg kenőpénzes ügyeket, de beletenyereltek a biztonsági őrök madridi belháborújába is, amelyben épp a múlt héten lőttek agyon valakit. Ők csak a munkájukat végezték, az tulajdonképpen pech, ha a megfigyeltek közé saját párttársaik némelyike is bekerült…
Utóbbiak azonban nem így látják. A szintén konzervatív madridi főpolgármester-helyettesről például részletes jelentések születtek, mikor hagyta el otthonát, hova ment, kivel találkozott. Egy másik néppárti politikus külföldi útjairól is találtak dossziékat, őt azzal gyanúsították, hogy egy johannesburgi magánútját egy építőipari nagyvállalkozó fizette, nyilván korábbi szívességekért cserébe. (Ebből semmi sem bizonyosodott be). A fő célpont persze Aguirre asszony pártbeli riválisa, Alberto Ruiz Gallardón madridi főpolgármester lett volna – igaz, őt magát nem, csak a munkatársait figyelték meg.
Hogy miért? A megfigyelések zöme tavaly áprilisból, vagyis pont abból az időből származik, amikor a Néppárt ismét elvesztette az országos választásokat a szocialistákkal szemben, és bizonytalan volt, ki kerül a párt élére. A vereséget elszenvedő Mariano Rajoy széke ingott, így aztán nagy értéke volt a bizalmas információknak arról, hogy a PP belső köreiben ki kivel találkozik, milyen szövetségek köttetnek. Rajoy utódjaként nem lehetett kizárni sem Aguirrét, sem a rendkívül népszerű – és horribile dictu, a szocialistákkal is kiegyensúlyozott viszonyt ápoló – főpolgármestert, Ruiz Gallardónt – mindketten a lehetséges jelöltek között voltak és vannak a mai napig. Ruiz Gallardón híveivel együtt végül Rajoy maradása mellett szavazott, és ezzel el is dőlt a kérdés.
Rajoynak még egy ideig bizalmat szavazott a párt. A PP elnöke most az elsők között követelt alapos vizsgálatot az ügyben, de ő is tudja, hogy pártjának végképp semmi szüksége nem volt egy ilyen botrányra. Spanyolország a gazdasági válság miatt amúgy is több sebből vérzik, rekordmagasságban a munkanélküliség, egymást érik a csődök, az emberek elkeseredettek – a szocialista kormány pedig nem áll épp a helyzete magaslatán. És nagyon úgy fest: most a konzervatívok sem jeleskednek, mert erejüket leköti a ki kit figyelt meg és hallgatott le kusza története.
