Kelet-európaiaknak horgászni tilos

Kelet-európaiakat kitiltó táblát tett ki halastavához egy angol férfi. A közép-angliai Eddie Withehead szerint a keletiek felfalják a halállományt.

– Lengyelországban, vagy ahonnan jönnek, megszokott dolog, hogy amit kifognak, azt meg is eszik, de tudniuk kell, hogy ezt Angliában nem tehetik – indokolta a közép-angliai Warwickshire-ben fekvő halastó tulajdonosa. Eddie Withehead szerint tízezer fontjába (egy font kb 355 forint) került legutóbb a tó feltöltése pontyokkal.

A 75 éves tulajdonos a hétfontos belépőért sporthorgászatot kínál – tehát a kifogott halakat vissza kell engedni a tóba. A rendőrség jelezte, hogy érkezett hozzájuk bejelentés, amely szerint a tábla rasszista tartalmú. Withehead ezt visszautasítja, de elismerte, hogy a hatóság már vizsgálódik nála az ügyben.

– Rendkívül elszomorító – mondta a történtekről a BBC-nek Elizabeth Kardynal. A szintén Warwickben élő lengyel tanítónő szerint az oktatás javításával kellene megértetni, hogy Kelet-Európát sok nép alkotja, korántsem olyan egységes tömb, ahogyan ezt az átlag britek gondolják. Úgy vélte, egymás tisztelete és a kölcsönös megértés segíthet elkerülni a hasonló helyzeteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.