Kelet-európai fegyvereket kapnak az iraki kurdok

Nagy-Britannia kelet-európai fegyvereket szállít az Iszlám Állam nevű szélsőséges milíciával harcoló iraki kurdoknak - közölte vasárnap megjelent írásában a brit külügyminiszter.

Philip Hammond a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi lapban azt írta, hogy a kormány már elkezdte az iraki kurd közösség fegyveres ereje, vagyis a pesmergák segélyezését. A kurd erőknek brit katonai repülőgépek már szállítottak felszerelést, és Nagy-Britannia a továbbiakban kelet-európai muníciót és fegyverzetet kíván szállítani a pesmergáknak - áll Hammond cikkében.

A külügyminiszter szerint azért esett London választása kelet-európai hadfelszerelésre, mert a kurd erők e fegyvereket már ismerik. Hammond cikkében nem szerepel, hogy a kormány honnan és miként juttat kelet-európai fegyvereket a kurdoknak. A The Sunday Times azonban úgy értesült, hogy a fegyverekért egy brit katonai szállítógép megy egy meg nem nevezett kelet-európai országba, és onnan viszi a hadianyagot Irakba.

A brit külügyminiszter cikke szerint a biztonsági és hírszerző szolgálatok becslései alapján ötszáznál több brit dzsihádista utazhatott az elmúlt években Szíriába és Irakba. Tavaly április óta 23 személy útlevelét vonták be a brit hatóságok, és 69 embert vettek őrizetbe Szíriában és Irakban elkövetett terrorcselekmények gyanújával.

Hammond szerint Nagy-Britannia és az általa vallott értékek teljes elárulásával ér fel, hogy valószínűsíthetően egy brit állampolgár ölte meg James Foley amerikai újságírót.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.