Törvény született az élet végéről

Tartós és mély altatásukat kérhetik Franciaországban a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők. Az élet végéről rendelkező új törvény nem engedélyezi sem az eutanáziát, sem az asszisztált öngyilkosságot.

Aludni a halálig, hogy addig se kelljen szenvedni – Jean Leonetti francia konzervatív (UMP) képviselő így jellemezte a szocialista Alain Claeys-szel közösen beterjesztett törvényt. Ez lehetővé teszi, hogy a súlyos gyógyíthatatlan szenvedők rendelkezzenek arról: haláluk beálltáig az orvosok „mély és folyamatos altatásban” tartsák őket. A párizsi Nemzetgyűlésben nagy többséggel megszavazott rendelkezés ugyanakkor nem engedélyezi sem az eutanáziát, sem az asszisztált öngyilkosságot. A francia sajtó szerint figyelemre méltó, hogy a „halálig tartó altatás” ügyében egyfajta nagykoalíció alakult ki a kormányzó szocialisták és az ellenzéki konzervatívok között.

A szocialisták 2009-ban és ellenzékben még az eutanázia bevezetése mellett érveltek. A támogatók között volt a mostani egészségügyi miniszter, Marisol Touraine is, aki ezúttal úgy vélte, hogy a franciákat nem kell sokkolni. Francois Hollande államfő 2012-es kampányában amellett állt ki, hogy orvosi segítséggel lehessen méltó módon befejezni egy életet. A felmérések szerint a közvélemény 80 százaléka támogatja a mély és folyamatos altatás bevezetését – írta a Le Point.

Az új törvény értelmében a nagykorú és beszámítható állapotban lévő páciens által tett, a gyógyító kezelések helyett a folyamatos és mély altatást kérő rendelkezés visszavonásig érvényes. A kézírásos nyilatkozat azonban nem elegendő, a kormány létrehoz egy regisztrációs rendszert is. Az érintett páciensek kijelölhetnek egy bizalmi személyt, aki később abban az esetben rendelkezhet sorsukról az orvosokkal is konzultálva, ha a betegek egészségi állapotuk miatt erre már nem képesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.